Egy pohárka hagyomány

0

Nem szorul különösebb magyarázatra, hogy a kulturált alkoholfogyasztás a vadászati kultúra szerves részét képezi. Németországban például a társas vadászatok hagyományosan egy pohárka likőrrel kezdődtek, s azzal is értek véget. Hazánkban ugyanakkor – kizárólag a vadászat után – pálinkával (is) szokás a nemes vad emlékére koccintani. De milyen egyéb kapcsolat van a röviditalok és a vadászat között? A következőkben ennek igyekeztünk a végére járni.

Méltóságteljes látvány a fenyőágakkal körberakott terítéken az elejtett vad. A fáklyák fénye sejtelmesen reá vetül, s egyszerre felharsannak a kürtök, a vadászok ezalatt némán, levett kalappal tisztelegnek a teríték előtt. Majd a rézfúvósok elcsendesülnek, a társaság pedig jóféle pálinkával koccint a nemes vad emlékére.

– Számomra ez természetes dolog, hagyomány, amit ápolni kell – mondja Nagy Árpád, s egyből hozzáteszi: így kaptam örökül apámtól a pálinkafőzéssel együtt.

A békéscsabai Nagy család, amint az hamarosan látni fogjuk, az erdőben és a kertekben egyaránt otthonosan mozog.

– Ha a két mesterséget közös nevezőre akarjuk hozni, akkor a természetközeliségben találjuk meg azt, amit keresünk. Egy vadász, még ha nem is tölti minden idejét az erdőben, természeti ember. Ismeri a fákat, cserjéket és azok terméseit, tehát nagy valószínűséggel tudja, hogy mi szükségeltetik a jó pálinkához – jegyzi meg tréfásan a Kisrét Manufaktúra vezetője. Aztán folytatja: – A pálinkához nem felel meg akármilyen gyümölcs, ezért ismernünk kell a természetet, és tudnunk azt, hogyan juthatunk hozzá a legjobb alapanyaghoz. Ha valaki ezzel foglalkozik, biztosan nem fog megállni a kert határánál, hanem előbb-utóbb tovább megy, mert nem tudja nem tisztelni és nem szeretni az erdőt. Szóval itt ér össze szerintem a vadászat és a pálinkafőzés.

Közelíthetünk ugyanakkor a hagyomány és a kultúra oldaláról is.

Nagy Árpád kérdésünkre örömtelinek nevezi, hogy egyre több vadásztársának fontosak azok a szokások és szertartások, amelyek egykor magasabbra helyezték a vadászatot puszta kedvtelésnél. Éppúgy ide tartozik a megfelelő öltözet, mint a Hubertus-mise, illetve a cikkünk elején leírt tiszteletadás.

– Ezek nem üres külsőségek – szögezi le.

Ahogy hallgatjuk a családi főzde tulajdonosát, úgy tűnik, a nemes italoknál sincs ez másként. Mint kiderül: nem csak az a fontos, hogy miből és hogyan készül egy pálinka – a végeredmény, a zamat, a fogyasztás élménye nagyban függ a tálalás és a fogyasztás mikéntjétől is.

– Először próbáljuk meg elfelejteni azt, hogy a pálinkát éhgyomorra görgetjük le gyors egymásutánban. Így nem lehet élvezni, legfeljebb lerészegedni tőle – hangzik a figyelmeztetés.

– A pálinkát általában aperitifként fogyasztjuk, mégpedig megfelelően összeválogatva a fajtákat, az előételtől a desszertig valamennyi fogáshoz megtalálhatjuk a tökéletes kísérőt. Bizony, bor nélkül is izgalmas gasztronómiai kalandozásra invitálhatjuk barátainkat, vendégeinket – jelenti ki a manufaktúra vezetője, hogy aztán egy képzeletbeli vacsorára csábítson bennünket.

Indulásként ropogós saláta kerül az asztalra finom olajjal megöntözve.

– Ahogy a fogások követik egymást, úgy legyen a pálinka is egyre testesebb. Kezdetnek valami frisset, ropogósat töltünk a pohárba, mondjuk erdeiszeder-pálinkát – érkezik a tanács Nagy Árpádtól, amit újabb intések követnek: „Mindenki tudja, hogy a bornál mennyire számít a pohár formája és az ital hőmérséklete. Ebben a pálinka sem különbözik, ezért ha a legjobb élményre törekszünk, akkor az egyszerű feles helyett tulipán alakú, felfelé szűkülő pohárra lesz szükségünk, amely koncentrálja az illatokat. Az ideális hőmérséklet pedig 16–20 fok között van. A pálinka mélyén lapuló ízek ebben a tartományban teljesednek ki igazán, ilyenkor lesz tökéletes a harmónia.

Az előétel után fácánleves kerül terítékre, amit egy pohárka birsalmával kísérhetünk. A szarvassült mellé a vadkörte lehet ideális választás, egy csokoládés desszerthez, egy szelet Fekete-erdő tortához pedig erdei meggypálinka dukál. Végül érkezik a kávé, ami mellé sok vadász szívesen rágyújt egy pipára, szivarra. Ezzel együtt viszont akár el is kortyolgathatnak egy füstös, telt ízű barrique szilvát – derül ki Nagy Árpád menüjéből.

 

A Vadászmester

Jägermeister

Németországban a gyógynövénylikőrök készítői vélekednek a Kisrét Manufaktúra vezetőjéhez hasonlóan. Ez talán a Jägermeister esetében a legnyilvánvalóbb, hiszen a népszerű röviditalnak a neve, a mottója, valamint a címkeszimbolikája is a vadászathoz fűződő szoros kapcsolatról árulkodik, és persze nem véletlenül.

A likőr receptjét Curt Mast 1934-ben állította össze. Mint kortársai közül annyian, ő is szenvedélyes vadász volt, aki rajongott a természetért, és jól ismerte annak teremtményeit. A vadászatokat akkoriban egy pohár snapsszal kezdték, majd a végén, a teríték felett a vad tiszteletére koccintottak ismét. Így, amikor hosszú kísérletezés után Mast megtalálta a likőrje alapját képező 56-féle gyógynövény megfelelő arányát, magától értetődő volt számára, hogy az italt az évszázados múltra visszatekintő vadászati hagyományok előtti tisztelgése jeléül Jägermeisternek, azaz Vadászmesternek nevezi el.

Ám ennél figyelemre méltóbb az Otto von Riesenthaltól származó mottó kiválasztása. Riesenthal a XIX. század második felének egyik kiemelkedő vadászírója volt, aki programadó versében fogalmazta meg a következő gondolatot: „Das ist des Jägers Ehrenschild, / daß er beschützt und hegt sein Wild, / weidmännisch jagt, wie sich’s gehört, / den Schöpfer im Geschöpfe ehrt.” Azaz: az legyen a vadász nemes törekvése, hogy a vadat óvja, kímélje és védje, vadásszék, mint törvény és szokás kívánja, s teremtményeiben a Teremtőt áldja…

Az intelem zöld mezőben futja körbe a Jägermeister címkéjét, amelyről 80 éve néz le ránk a Hubertus-szarvas, egy másik, a vadászattól elválaszthatatlan szimbólum. Mint ismeretes, Szent Hubertus, a vadászat védőszentje, a magyar és német vadászati kultúra kiemelkedő jelentőségű ikonja. Több mint ezeréves legendája szerint élete első felében féktelen vadorzó volt, akiben halovány tisztelet sem ébredt a vaddal szemben. Felelősségtudat nélkül, szenvedélyből ölt, és semmi mással nem törődött. Így aztán a megszentelt vasárnapokat is gyakorta töltötte vadászattal, ám egyszer egy kapitális fehér szarvasbika került az útjába. A szarvas agancsai között egy kereszt ragyogott, és Hubertus abban a pillanatban meghallotta Isten hívását, megbánta bűneit, és az egyház szolgálatába állt.

Ezek után már tényleg jelentéktelen apróságnak tűnik, hogy Curt Mast csak azért választott zöld üveget a likőrjének, mert az az erdők zöldjét idézi.

Forrás: mno.hu/Nagy Áron

Megosztás

Szóljon hozzá! (A személyeskedő sértegetéseket és trágárságokat töröljük!)

*

error: Védett tartalom !!