fbpx

Életérzés – a FeHoVa első napja (GALÉRIA)

0

Ha létezik a magyar vadászok számára „piros betűs” ünnep, akkor az nem más, mint a FeHoVa; mondhatni az ország összes tájáról összegyűlik a jágerek apraja-nagyja. Régi barátok találkoznak, új barátságok születnek, valaki hosszú évek spórolása után akarja befizetni első szafariját, egy „újdonsült” vadász éppen megveszi felszereléseinek első darabjait, és a sort hosszan lehetne folytatni…
Ez egy életérzés, amely már február első napjaiban megkörnyékezi az ember lelkét és egyfajta izgatott várakozásra készteti, a hónap derekán lévő kiállításig való visszaszámolásra. Ebben a cipőben jártam én idén is. Jó nebuló módjára izgatottan számoltam a napokat, mert ezúttal nem csak, mint „vadászlapos”, hanem mint a megújult Magyar VADÁSZLAP munkatársa mentem a rendezvényre.
A „nulladik” – javarészt költözéssel és építkezéssel eltelt – napon még úgy hagytam magam mögött a Hungexpo épületeit, hogy magamban némán azon tűnődtem: miként lesz ebből holnapra kiállítás, amikor még a standok fele nem is áll, a szőnyegezés hiányáról pedig ne is beszéljünk…
Nos, reggel nyolc órakor, ahogy az lenni szokott, már csak az utolsó simításokat végezték a vadászokat vendégül látó A pavilonban.
Köztudott tény, hogy az első napra szívesen aggatják a „szakmai” jelzőt, s így volt ez – igaz, nem hivatalosan – idén is. Ezt tovább erősítette a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által szervezett „A nagyvadgazdálkodás időszerű kérdései” című konferencia is, amely számomra a nap első programpontját jelentette. Gyors regisztráció után a jelenlévők számát összeadva rá kellett jöjjek, hogy itt bizony késés lesz, amely végül bő húsz percre rúgott. Ekkorra viszont szinte a legtöbb széknek már volt gazdája. Az előre meghirdetett protokollvendégek – így dr. Semjén Zsolt, az Országos Magyar Vadászati Védegylet elnöke, dr. Bitay Márton Örs, a Földművelésügyi Minisztérium állami földügyekért felelős államtitkára, Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke és dr. Jámbor László, az Országos Magyar Vadászkamara elnöke – mind eljöttek és a rendezvény elején pár percben szóltak a megjelentekhez. A beszédek után visszatértem az „A” pavilonba, mert ekkor már bőven elmúlt tíz óra és a FeHoVa hivatalos megnyitójára 11-kor került sor, amiről nem akartam lemaradni. Utam visszafelé a horgászok épületén keresztül vezetett, ahol meglepően nagy volt a lézengés, bár azt is meg kell jegyezni, hogy az előző évek tapasztalataiból kiindulva ott inkább hétvégén lesz tumultus. (Idén a szervezők bölcs módon különválasztották a két „sportot”, de erről később még szót ejtek.) Magam mögött hagyva a pecásokat, egy másik pavilon mellett vezetett el az utam, amelynek üvegfalain akaratlanul is bekukkantva észrevettem, hogy a FeHoVa Winter Dog Show kiállítás néhány magyar vizsla versenyzője rója a zöld színű szőnyegen a köröket. Akik kutyabarátok, tudják, hogy ilyenkor egyszerűen muszáj pár pillanatra megállni, vagy egy kicsit többre, ha futja az ember idejéből. Mivel épp nagy sietésben voltam, sokat nem időztem, de a kutyákon kívül érdekes volt látni, ahogy az egyik eb gazdájának felesége a foltos üvegfal túloldalán „elbújva” próbálta nyomon követni az eseményeket, közben pedig azt hajtogatta társainak: ide kell elbújjak, mert különben mindig engem nézne!
A rövid intermezzo után pont időben értem a „Vadász színpadhoz”, ahol ekkorra már tekintélyes méretű, zsibongó embertömeg verődött össze. A Vadászkamara Kürtegyüttes tagjai félkörívben fújták a hallalit, míg „a világot jelentő deszkák” első traktusában vadászkutyák, valamint solymászok álltak – avagy inkább ültek – díszsorfalat. Utánuk a megnyitóbeszédek következtek, melyek során dr. Semjén Zsolt ismertette a készülőfélben lévő új vadászati törvény legfontosabb sarokpontjait is, megígérve a vadászterületek minimális területnagyságára vonatkozó előírások változatlanul hagyását, a hibás lelövések után járó szankciók visszaállítását, valamint az üzemtervi ciklusok húsz évre szóló kiterjesztését. Itt rá kellett csodálkozzak, hogy az évek óta angolul tolmácsoló idősebb úr a színpad mellett megbúvó, sötét üvegű kutricában húzta meg magát, amely mellett fogason lógtak a fülhallgatók. Idén ugyanis így zajlott a külföldi vendégek számára a tolmácsolás, ami véleményem szerint sokban segítette a megnyitó dinamikáját. Ezt a kötelező programot letudva mindenki indult a dolgára, így én is elérkezettnek láttam az időt az első tüzetesebb terepszemlére. Ami egyből szemet szúrt, az a tág tér és annak kihasználása volt. Ez a horgászok „elköltözésének” egyik előnye, amely a látogatóknak könnyebb közlekedést, a kiállítóknak kicsit tágabb teret biztosít. Ám sokszor még ez a tágabb tér sem elég arra, hogy mindenki odaférhessen a pultokhoz. Engem ma reggel például megviccelt Fortuna, mert az öltönyövemet sehol sem találtam, nemhogy a lakásban, így kötelező megállót kellett tegyek az egyik bőröves árusnál. Majd öt percet álltam sorba, ami sokkal inkább hasonlított egy focimeccsen látható sorfalra, mintsem kiállítási miliőre, ám végül sorra kerültem. Amúgy az utóbbi évekből ismert árusok, kiállítók többsége idén is eljött, természetesen a cukorkások, porszívósok, mentolaromások sem maradtak otthon…
Évek óta töröm rajta az agyam, hogy a terepjárókat forgalmazó kiállítók miért nem a vadászpavilonban állítottak ki (persze volt kivétel); idén talán ez a legszembetűnőbb változás. Szinte az összes „kocsis” az A épületben található (még egy tuning, metál-narancssága színű Volkswagen is, amiről őszintén megvallva még csak tippem sincs, hogy mit keres ott).
Itt mielőtt ujjaim tovább szaladnának a billentyűzet gombjain, megállok, hiszen tömören, röviden ilyen benyomásokkal gazdagodva telt el számomra a kiállítás első napja. Igaz, hogy a talpam fáj, a derekam pedig kicsit hasogat, de így is minden perce megérte. Hiszen ez egy életérzés, ami évente csak négy napig élhető át…
Írta: Kókai Márton

Fotók: Turóczi Anett, Fülöp Zita, Kókai Márton

Megosztás

A szerzőről

Reagálj

*