Csaplár Katalin Természetfotós, vadgazda erdészhölgy a Kiskunságban

0

A vadászpuska és a fényképezőgép jól megfér egymás mellett. De mindez egy hölgy kezében, aki ráadásul hivatásos erdész? Csaplár Katalin élő példa arra, hogy nő is lehet kiváló erdész, hivatásos vadász és amatőr természetfotós – egy személyben. Képeiből nemrég kiállítás nyílt a szabadszállási József Attila Közösségi Házban.

– Gyerekkoromban tanyán laktunk, így nekem lételemem, hogy közel legyek a természethez – mondja Katalin. – A szüleim éveken át több ezer libát neveltek, emellett édesapám és két bátyám is vadász. Gyakorlatilag az erdőn nőttem fel, ki nem hagytam volna a vadászatokat. Az is evidens volt, hogy amint elérem a nagykorúságot, lesz fegyverem. A vadászvizsgát követően a 18. születésnapomra meg is kaptam az első vadászpuskámat. A másodikat már saját magamnak vásároltam.

Katalin első elejtet vadja egy vadkacsa volt. Később lőtt vadlibát, rókát, vaddisznót is. Vadásztársai minden újabb vadfajnál annak rendje és módja szerint „felavatták”. A vaddisznót egy januári havas napon kapta puskavégre. Általában órákon át ücsörgött a vadlesen, minden esemény nélkül, ám aznap alig ért fel a lesbe, máris ott termett előtte egy egész vaddisznó család. Gondolkodás nélkül célba vette a választott példányt, majd telibe találta. A lődrukk miatt izgatottan hívogatta édesapját és testvérét telefonon, de ők még autóztak egy mási les irányába, így nem hallották. Végül sikerült a kapcsolatfelvétel, a hírre összeszaladt a család, és megkeresték a jeles trófeát.

Katalin még ötödikes kisdiákként eltökélte, hogy erdész lesz belőle. A Kiss Ferenc Erdészeti Technikumban Szegeden érettségizett, majd a Szegedi Tudomány Egyetem Mezőgazdasági Karán, Hódmezővásárhelyen szerzett vadgazdamérnök, valamint általános mezőgazda mérnök végzettséget. Régi álma volt, hogy hivatásos vadász legyen. A diplomaszerzést követő ősszel ez is teljesült, a szabadszállási vadásztársaság alkalmazta. Két év után váltott, és lett kerületvezető erdész a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóságán. Emellett másodállásban ma is hivatásos vadász.

Néhány éve fényképez, makro- és tájfotókat, továbbá minden témában, ami erdészet, vadászat, tájvédelem. Képeiből sugárzik a természet tisztelete, szeretete. Nagy ügyet nem csinált belőle, így meglepte, amikor két ízben is kiállításra kérték a felvételeit. Végül kötélnek állt, és nem bánta meg. Családja is büszke mindarra, amit elért.

Forrás: Országos Erdészeti Egyesület

Megosztás

Szóljon hozzá! (A személyeskedő sértegetéseket és trágárságokat töröljük!)

*

error: Védett tartalom !!