fbpx

Erdészeti erdei iskolát avatott az Egererdő Zrt.

0

Az egykor dr.Tuzson János botanikus, erdészprofesszor által építtetett használhatatlan ház helyén az Egererdő Erdészeti Zrt. Erdei Iskolát és szálláshelyeket létesített, amelynek ünnepélyes átadását a Bátonyterenyei Erdészethez tartozó Fenyvespusztán tartották április 21-én.

A saját erős beruházással immár 34-re emelkedett az állami erdőgazdaságok kezelésében lévő intézmények száma – emlékeztette a hallgatóságot Ugon Ákos Gábor, a Földművelésügyi Minisztérium állami erdőkért felelős helyettes államtitkára. Kiemelte, az erdő a környezeti nevelés otthona, ahol a természet sokszínűségével s az erdészek munkájával ismerkedhetnek meg az iskolások, a családok, az érdeklődők. Felidézte, hogy az elmúlt 5 évben negyedmillióan látogatták az iskolákat az országban, ahol nem kevesebb, mint 40 ezer pedagógiai programot bonyolítottak le, legtöbbjükhöz tanösvény és kisvasút is csatlakozik, közülük 25 az Országos Erdészeti Egyesület minősítése alapján működik.

Fenyvespusztán 9 vendégszoba, ezáltal 18, pótágyakkal kiegészített szálláshely várja (erdeiszallas.hu) a gyönyörű természeti környezetre vágyó utazókat, turistákat, erdőjárókat. Az épület akadálymentesített, a szobák fürdőhelyiségekkel rendelkeznek, egy kisebb méretű apartmant is kialakítottak, valamint 35 fős oktató- és társalkodó termet hoztak létre.

A rendezvényen részt vettek Nógrád megye vezetői, közöttük Becsó Zsolt a térség országgyűlési képviselője, aki az Egererdő Zrt. és a Bükki Nemzeti Park aktivitását méltatta a természeti és tárgyi értékek megismertetésében és védelmében. Megköszönte az erdészeknek, hogy Nógrád keleti részében számos fejlesztésben vettek részt, így a korábbinál vonzóbb lett a turizmus.

Az új, oktatásra és üdülésre alkalmas idegenforgalmi létesítmény bemutatásakor Jung László az Egererdő Zrt. vezérigazgatója először a 2010-től 2016-ig terjedő időszak eredményeiről és terveiről adott tájékoztatást. Mint mondta, az erdővagyon kezelőinek legfontosabb feladata: erdőgazdálkodás, természetvédelem, közjóléti tevékenység.

– Rendezvényünket a közjólét egyében szerveztük. Hat év alatt másfél milliárd forint értékű közjóléti programot valósítunk meg, amelynek túlnyomó része már elkészült. Végrehajtását kormányzati program segíti a „Bejárható Magyarország” keretében. Közös a célunk: gazdagabbá tenni a magyar tájakat, bemutatni értékeit az országnak. Főleg a felnövekvő generációk figyelmét kell ráirányítani nemzeti értékeinkre, hangsúlyozta.

A vezérigazgató arról is szólt, hogyan tudják a saját maguk által megfogalmazott követelményeket teljesíteni. – Több szempontot kell figyelembe venni, vélekedett. – Mindenekelőtt a tájkultúra bemutatására kell összpontosítani. Ilyenek például a megyénként eltérő népszokások, a különböző népviseletek. Mutassuk be a kilátókat, kisvasutakat, tanösvényeket a látogatóknak. Az attrakciók közé sorolhatjuk az erdei iskolákat is, hiszen létrejöttük azoknak az erdészgenerációknak a munkája, melyen nem csak ismerői, alakítói is annak a csodának, amit erdőnek hívunk. Érték és látvány harmóniája.
A másik szempont az infrastruktúra. A látnivalók megközelítése, az elérhetőség, a biztonság. Nézzék csak! – mutatott az iskola környékére – tegnap még hengerelték a makadám utat, ami mára elkészült. Segíteni fogunk a városnak, a helybelieknek az utak rendbehozatalában. De említhetem a szilvásváradi Szalajka-völgyet, ahol a kismamák már biztonságosan közlekedhetnek a babakocsikkal, a mozgássérültek pedig kényelmesen és biztonságosan utazhatnak a kisvasúton. Fűzzük hát egy láncolatra a közjóléti értékeket, beleértve az erdészlakást, az esőbeállót, a rendezvények és kirándulóhelyek színtereit.

Bejelentette: az Egererdő területén közel 100 kilométeres bicikliút készül, amelynek már kijelölték a nyomvonalát – nem fogja zavarni a gyalogos túrázást. Céljuk, hogy 30 kilométerenként olyan objektumokat hozzanak létre, amelyek a turizmust szolgálják, lehetővé téve az útvonaltervezést. A vezérigazgató végül megköszönte a tervezőknek, a kivitelezőknek s a társaság valamennyi munkatársának a sikeres csapatmunkát.

Forrás: Egererdő Zrt.

Megosztás

A szerzőről

Reagálj

*