fbpx

Vaddisznó „lélektan”

1

Az erdei nagyvadfajok közül a vaddisznó belterületi megjelenése Budapest környékén, illetve a Dunakanyar több településén, de Tatabányán, Salgótarjánban és a Balaton-felvidéken is problémákat okoz. A vaddisznó jelenlétével kapcsolatos gondok megoldása együttgondolkodást igényel, a „városi vadgazdálkodás” jogi és szervezetrendszerének kialakítását, valamint a lakosság védekezését teszi szükségessé – állapítja meg a Pilisi Parkerdő Zrt. megbízásából, a Dr. Heltai Miklós, a gödöllői Szent István Egyetem egyetemi docense vezetésével végzett kutatás.

A vaddisznóállomány létszáma és elterjedési területe világszerte nő, a városi, zöldövezeti területek számos területen már a vaddisznó valódi élőhelyévé váltak – állapítja meg „A Budapest belterületén megjelenő vaddisznók élőhelyhasználatának és táplálkozásának vizsgálata” című jelentés. A főváros térségében végzett kutatás alapvető célja azt tisztázni, hogy a vaddisznók belterületi megjelenése a külterületi erdőkből érkező állatokhoz, vagy a belterületen megtelepedett egyedekhez köthető.

A rendkívül alkalmazkodó képes vaddisznó sokféle élőhelyen, köztük a vadon élő állatok által alapvetően elkerült városokban is meg tud élni. Az új élőhelyek meghódításának és számos emlős vadfajt felülmúló szaporaságának köszönhetően a vaddisznó ellenáll az állománycsökkentési törekvéseknek. A lakott területeknek több olyan vonzó, előnyös hatása ismert (kedvezőbb mikroklíma, különösen télen; száraz évszakban locsolt zöldfelületek, megfelelő búvóhelyek és nagy mennyiségű táplálék), amelyek a Magyarországon őshonos, kiemelkedő intelligenciával bíró állat betelepedését megkönnyítik.

A városokban való megjelenés jelensége idehaza új. A vaddisznók Európában egyre többfelé okoznak jelentős károkat, így például Barcelonában és Berlinben is. A spanyol nagyvárosban a megfigyelők már nem is az emberhez való alkalmazkodásról, hozzászokásról, hanem inkább közömbössé válásról írnak. A berlini tapasztalatok alapján pedig az állatok nemcsak magánkerteket, hanem futballpályákat és városi parkokat, azaz forgalmas közösségi tereket is feltúrnak.

Segíthet a probléma feltárása, megértése!

A Pilisi Parkerdő Zrt. Budapesti Erdészetéhez 2012-2013 során beérkezett, vaddisznókkal kapcsolatos, belterületi, lakossági bejelentések helyszíneit vizsgálva megállapítható, hogy azok nagyobb része a belterület határain belüli zöldterületekhez kapcsolódnak. Ezek általában erdőfoltok, vagy bozótos élőhelyek, melyek sok esetben a külterületi erdőkhöz zöldfolyosókkal
kapcsolódnak, és amelyekben tilos a vadászat. Az eredmények alapján valószínűsíthető, hogy vannak kondák, amelyek állandóan a belterületen élnek.

Az erdészeti vizsgálatokat kiértékelve megállapítható, hogy a vaddisznók városban használt élőhelyei gyakorisági sorrendben a következők: belterületi erdei élőhely (35,7 százalék), elhagyott, de bekerített kertek (28,6 százalék), elhanyagolt telkek és lakott területre beilleszkedett erdő (10,7 százalék), közterület (7 százalék). Az állatok a legritkábban, mindössze az esetek 3,6 százalékában térnek be gondozott kertekbe, azokba is csak akkor, ha a nem megfelelően elkészített kerítés nem akadályozza ezt meg. Az egyes élőhelyek nemcsak jellemzően vonzó tényezőkkel rendelkeznek, hanem a vaddisznó jelenlétének jellemző nyomait (túrás, vacok, csapások) is viselik. A közterületek és gondozott kertek kivételével mindenhol a búvóhely megléte volt az egyik legfontosabb tényező.

A belterületen károkat okozó vaddisznók a közvélekedéssel ellentétben – miszerint az erdőkből „szöknek be” a városba – eleve lakott területen élnek, és nem is térnek vissza a külterületi erdőkbe. A GPS jeladóval ellátott példány mozgásának vizsgálatából kiderül, hogy naponta igen kicsi, csak néhány száz méteres távolságot tesznek meg, búvóhelyük és táplálkozási helyük gyakorlatilag ugyanott, az összefüggő erdőtömbtől távoli belterületen található.

nyomkoveto

A táplálkozásukat érintő, összesen 34, a belterület közvetlen közelében elejtett vaddisznó gyomortartalma alapján végzett vizsgálatok eredményei azt mutatták, hogy a vaddisznók elsősorban növényeket fogyasztanak, ráadásul olyan lágyszárúakat, amelyek nagy mennyiségben a belterületen is rendelkezésre állnak. Jelentős emellett az ember által „felkínált” táplálékforrások, (zöld)hulladékok szerepe is a táplálkozásban.

Az új élőhelyen megjelenő állatokkal szemben ugyanakkor a külterületi erdőket kezelő Parkerdő nem „járhat el”: a hatályos vadászati törvény szerint a vadászatra jogosult vadászati szempontból nem kezeli, és nem is kezelheti a belterületet – ezzel potenciálisan veszélyeztetné a terület lakosságának testi épségét. Mindezek miatt az Erdészet az üzemi körén kívül eső probléma megoldásában segítséget tud nyújtani, de a vadászható vadfaj belterületi megtelepedését egymagában meggátolni nem feladata.

A megoldás egy új gazdálkodási modell lehet!

A problémakör költséghatékony, és minden érintett szempontját figyelembe vevő megoldását a „városi vadgazdálkodás” jelentheti. Ennek célja a gondok oly módú csökkentése, hogy közben a konfliktust okozó fajok a városi élőhelyeken is fennmaradhassanak, de kártételük kezelhető szinten maradjon.
A tanulmány megállapítása alapján egyértelmű, hogy idehaza mindenekelőtt a vadgazdálkodási szempontból is megalapozott jogi háttér tisztázására és kialakítására van szükség. A kialakítandó szabályozásban le kell venni a felelősséget a lakott területeken kívüli vadgazdálkodók válláról, és meg kell teremteni a jogi lehetőséget akár a védett, akár a vadászható fajok belterületi kezelésére, befogására. Az érintetteknek biztosítani kell a védekezés lehetőségét, ugyanakkor a lakosoknak meg kell érteniük, hogy a magántulajdon védelme ebben az esetben is az ő feladatuk.

A kutatás legfontosabb megállapításait összegezve a következőket tehetjük, hogy kevesebb vaddisznó éljen a lakott területen, vagyis a következőképpen lehet csökkenteni vagy megelőzni a károsításokat:

• Fontos, hogy az erdők közelében élők ne etessék az állatokat, lehetőség szerint zárják el a kukákat, ne szórjanak ki zöldterületre konyhai hulladékot, kerti nyesedéket.
• Az illegális kommunális és zöldhulladék-lerakókat fel kell számolni. Az ember által nyújtott táplálékforrásokat (pázsit, állati hulladék, gyümölcs) ugyanis a vaddisznó felleli és hasznosítja.
• A felhagyott, nem gondozott, elhanyagolt kertek takarást adó aljnövényzetét kaszálni kell, a bent lévő szemetet eltávolítani, a kerítéseket kijavítani és megerősíteni szükséges.
• Az elhagyott gyümölcsösök, kiskertek kerítéseit újra kell építeni, szükség esetén a gyümölcsfákat kivágni, a területeket takarítani, átláthatóvá tenni.

Mit tehetünk, hogy távol tartsuk telkünktől a vaddisznót?

A vaddisznó okozta károsítás megelőzésének egyedüli hatékony módszere a megfelelő kerítés megléte. A vaddisznók távoltartására épített kerítés kivitelezésére több megoldás is van, ezek mindegyike nagyban függ a helyszíntől. Az eredményes védekezéshez elég a kerítés alsó, 1-1,5 méteres részének megerősítése. (A fonott drótkerítés nem biztosít minden esetben védelmet, az állatok könnyen szétfeszítik, vagy átbújnak alatta.) A kereskedelmi forgalomban is kapható, a vaddisznó távoltartására gyártott erős és csúszásmentes csomózású dróthálót a jól rögzített oszlopokhoz kell erősíteni a kerítés külső oldalára, majd a hálót fél méterenként lecövekelni, vagy a földbe süllyeszteni. Aki maga kezd munkába, a vastelepeken ponthegesztett hálót is beszerezhet.

Amennyiben valaki bizonytalan a kerítés kivitelezésével kapcsolatosan, javasoljuk, hogy forduljon segítségért építésben jártas szakemberhez, az elvégzett munkára pedig kérjen garanciát. A Pilisi Parkerdő Zrt. Budapesti Erdészete is vállalja a kerítések elkészítését. Bővebb információ a 06 1 391-0540-es telefonszámon, illetve a budapest@pprt.hu e-mail címen kérhető.

A témában Dr. Heltai Miklóssal készült interjút a Parkerdő Youtube-csatornáján lehet megtekinteni.

Forrás: Pilisi Parkerdő Zrt.

Megosztás

A szerzőről

1 hozzászólás

  1. Végre, egy örömhír!
    Csak had sokasodjanak. Egyszer talán, majd nekem is jut végre belőlük..

Reagálj

*