Halad a kisvasút építése a Márianosztra és Nagyirtás között

0

Magyarország egyik legvadregényesebb vonalvezetésű, magashegyi hangulatú erdei vasútját építi újjá és teszi turisztikai célra alkalmassá – uniós támogatás segítségével – a Börzsönyben az Ipoly Erdő Zrt. A jövő tavaszi üzemkezdet után napelemes kisvonatok is járni fognak a börzsönyi erdőkben.

Megkezdődött az erdei kisvasút Márianosztra és Nagyirtás közötti szakaszának kivitelezése, aminek első látható nyomait a vízelvezetést szolgáló műtárgyak elkészülte jelentette. A domborzat sajátosságai miatt már a csőátereszek elkészítése sem volt egyszerű, ugyanakkor a felső szakaszon   a sínek lefektetése is elindult. A jól előkészített földművön így már mintegy 1 km-es szakaszt szereltek össze. Mindemellett a pályához csatlakozó – a saját forrásból megvalósuló – épületek terve elkészült, engedélyeztetése pedig folyamatban van. A beruházás eddig az előzetesen tervezett ütemnek megfelelően halad.

A fejlesztés célja a Szob és Nagybörzsöny közötti vadregényes vonalvezetésű, magashegyi hangulatú erdei kisvasút turisztikai célú rekonstrukciója, a hiányzó, Márianosztra és Nagyirtás közötti szakasz megépítésével. A KMOP-3.1.1/E-13-2013-0001 kódjelű, „Márianosztra – Nagyirtás közötti kisvasút teljes turisztikai célú helyreállítása” című projekt fő eleme a Márianosztra és a nagybörzsönyi Nagyirtáspuszta közötti mintegy 7 km hosszú vasúti pálya kiépítése. Ennek érdekében új, napelemmel hajtott önjáró vasúti kocsikat és egy motorkocsit is beszereznek, valamint fogadóépületek épülnek Márianosztrán és Nagyirtáspusztán a turisták igényeinek kiszolgálására. A beruházás nemcsak színesíti a Börzsöny turisztikai kínálatát, hanem lehetővé teszi a környezetbarát közlekedést a régió belső területein is.

Az Ipoly Erdő Zrt. által kezelt területekhez tartozik a Börzsöny természeti értékeinek, látnivalóinak jelentős része. A Társaság fő tevékenysége az erdő- és vadgazdálkodás, illetve az erdőgazdálkodással összefüggő szolgáltatások, mindemellett kiemelten foglalkozik az erdő közjóléti szerepének kiteljesítésével is. Tevékenysége során arra törekszik, hogy a természetet felkereső vendégek tartalmasan, ugyanakkor felelősségteljesen tölthessék el szabadidejüket. Ezért indult el a „Kiemelt és integrált vonzerő-, termék- és infrastruktúra fejlesztések támogatás” című EU pályázat segítségével a kisvasút-fejlesztés is. A pálya rekonstrukciója májustól kezdődően várhatóan augusztus végéig tart. A turisták a tervek szerint jövő tavasszal vehetik birtokukba az uniós támogatással megvalósult fejlesztést.

A Börzsöny és Cserhát további kirándulóhelyeiről és minőségi szálláshelyeiről a www.erdeikirandulasok.hu vagy a www.facebook.com/ipolyerdozrt oldalon tájékozódhatnak az érdeklődők.

A projekt hivatalos oldala: http://borzsonyvasut.ipolyerdo.hu/

Forrás: Ipoly Erdő Zrt.

Megosztás

Szóljon hozzá! (A személyeskedő sértegetéseket és trágárságokat töröljük!)

*