fbpx

Népszerű a Csanyiki Nyári Napközi

0

Idén is nagyon népszerű az Északerdő Zrt. Csanyiki Nyári Napközije. Mind az erdőjáró, természetismereti-, mind a lovas táborra meghirdetett turnusok megteltek az érdeklődő gyerekekkel.

– Hagyományosan júliusban, négy héten szervezünk heti programokat a gyerekek számára, Miskolc Csanyik-völgyben. Idén akkora volt az érdeklődés, hogy úgy döntöttünk, egy ötödik turnust is tartunk. A szó szoros értelmében családias hangulatban töltik a programokban gazdag napokat a résztvevők, több miskolci család és baráti kör gyermekei visszatérő „nyaralónk” – mondta Rencsiné Ágh Márta, az Északerdő Zrt. erdei iskolai programjainak koordinátora.

Az erdőjáró, természetismereti napköziben nagy hangsúlyt fektetünk a környezeti nevelésre, az erdő élővilágának, a természeti értékek védelmének megismertetésére, és az erdész hivatás rejtelmeinek bemutatására. A lovas napköziben pedig nem csupán a lovakkal ismerkedtek meg közelebbről a gyerekek, hanem más háziállatainkkal, kecskékkel, nyulakkal, a baromfiudvar lakóival is. A lovas ismeretek és készségek fejlesztése mellett természetesen a fiataloknak alkalmuk nyílt az erdei életközösség tanulmányozására, de túrákon és kézműves foglalkozásokon is részt vehettek. Hagyomány, hogy minden turnusban erdész-vadász programokat is szervezünk, ezeket most is nagyon élvezték a gyerekek – foglalta össze Rencsiné Ágh Márta.

Forrás: forestpress.hu

Megosztás

A szerzőről

Reagálj

*