Egyre többször ölnek embert az orvvadászok

0
Világszerte egy év alatt ötvenkét vadőrt gyilkoltak meg munka közben orvvadászok a Természetvédelmi Világalap (WWF) adatai szerint.

A minden évben július 31-én tartott vadőrök világnapja (World Ranger Day) alkalmából a WWF tegnap tette közzé friss adatait, amelyek szerint az áldozatok közül harminchárman Ázsiában vesztették életüket, amivel a kontinens a legveszélyesebbnek számít a világon. A felmérésből kiderült az is, hogy a vadon élő tigriseknek még otthont adó tizenkét ország vadőreinek kilencvenhárom százaléka került már életveszélyes helyzetbe munkája közben. Az orvvadászat manapság szorosan összefonódik a nemzetközi szervezett bűnözéssel, emiatt egyre gyakoribbak a természetvédelmi területeken elkövetett erőszakos bűncselekmények.

A WWF szerint a vadorzás egyre kritikusabb Ázsiában, a természet védelmezőinek jobb felszerelésre és kiképzésre van szükségük. Az ENSZ a múlt héten határozatot fogadott el, amelyben a világ valamennyi, százkilencvenhárom országa elkötelezi magát amellett, hogy határozottan fellép a vadorzás és az illegális vadkereskedelem elharapódzása ellen.

                                                                                                                                                            Forrás: magyarhirlap.hu

Megosztás

Szóljon hozzá! (A személyeskedő sértegetéseket és trágárságokat töröljük!)

*