fbpx

Gímparádé a sógoroknál

1

A Blaser Safaris GmbH szervezésében október 16-án az ausztriai Kohfidischben rendezték meg a vendégeink által Magyarországon az idei bőgésben elejtett gímbika trófeák bemutatása. Az ötletet a magyarországi állami területek trófeamustrái adták, azóta már hatodik éve a bemutatót minden évben megismételjük. Az erdőgazdaságok, illetve a vadásztársaságok rendezvényeihez képest talán annyival tudunk többet nyújtani, hogy 7 megye trófeáit mutatjuk be egy helyen. A vendégeink illetve az érdeklődők így, könnyen össze tudják hasonlítani a különböző vadászterületek szarvasait. Tudomásunk szerint rajtunk kívül külföldön magyar gímtrófeákból senki más nem szervez ilyen nagyságrendű rendezvényt.

A területeket, amelyekkel együtt dolgozunk hosszú évek alatt válogattuk ki. Számunkra a legfontosabb kritériumok a kiváló vadállomány, a professzionális személyzet, és a magas kategóriájú szállás és ellátás. Ez érvényes mind állami, mind vadásztársasági szinten.

Arra törekszünk, hogy vendégeink szeptemberben minél többen térhessenek trófeával haza, ez az idén 89 százlékos eredményességgel valósult meg, A vendégek elégedettsége számunkra a legfontosabb nívó, mivel az elégedett vadászokból kialakult folyamatosan visszatérő törzsvendégkör a munkánk alapja, és ez biztosítja az iroda zavartalan hosszú távú működését.

Sokan jönnek hozzánk már csak azért, hogy a következő évi bőgésre úgymond nálunk keressenek ihletet, hová is tervezzék a jövő évi vadászatukat. A célunk ezzel a rendezvénnyel a magyarországi gímbika szeptemberi vadászatának népszerűsítése.

Érmes arány országosan: 57 százalék

Érmes arány Zala megyében főbőgésben (szeptember 07-22-ig) 70 százalék

Átlagtömeg országosan 6,55 kg

Átlagtömeg Zala megyében főbőgésben 7,5 kg

A legnagyobb trófeatömeg 13,18 kg – 236,63 CIC pont

Blaser Safaris GmbH

Blaser Safaris GmbH

Blaser Safaris GmbH

Blaser Safaris GmbH

Blaser Safaris GmbH

Blaser Safaris GmbH

Öhm László

Megosztás

A szerzőről

1 hozzászólás

  1. Nagy Barnabás be

    Tisztelt Blaser Safaris Team,
    ezúton szeretnèm megköszönni, hogy rèszt vehettem egy ilyen, a magyar gímszarvas-trófeákhoz mèltó helyen megrendezett szìnvonalas kiállìtáson, amely nemzetközi szinten öregbíti kicsi Magyar Hazánk vadászati hìrnevèt!

    További jó munkát, eredményes vadászatokat ès elègedett vendègeket kívánok az egèsz Team-nek !
    Vadászüdvözlettel: Nagy Barnabás
    Waidmann’sheil!

Reagálj

*