fbpx

Javaslatok

0

Az OMVK Hagyományos Vadászati Módok Szakbizottságának november 9-én megtartott ülésén a tagok a módosított Vadászati törvény készülő végrehajtási rendeletéhez fogalmaztak meg több észrevételt. Javaslataikat továbbították az OMVK Elnökségének, így a vadászati érdekképviselet az érintett vadászati módok művelőinek szakmai álláspontját képviselheti a jogalkotási folyamatban.

Az egybegyűlteket Ambrózy Árpád elnök üdvözölte az ülésen, amely célja az volt, hogy a jövőre nézve – leginkább a Vtv. végrehajtási rendeletének kidolgozásának időszakára – a testület háttér-információkkal lássa el az OMVK Elnökségének hagyományos vadászati módokban kevésbé járatos tagjait. Az egyeztetés vezérfonalát a vadászíjászok és az elöltöltő-fegyveres vadászok által az ülés előtt a többi tagtársnak elküldött észrevételek képezték. Ezek az országgyűlésnek beterjesztett normaszöveg alapján készültek.

Keresztes János és Pomázi Ágoston az agarászok képviseletében jelezte, hogy észrevételeiket már korábban elküldték az OMVK Kinológiai Szakbizottságának, amely továbbította az FM-nek. Pomázi Ágoston felhívta a figyelmet a legnagyobb hiányosságra: a normaszöveg 32. §-a értelmében agarászni „vadászatra alkalmas magyar agárral” lehet. Ez a megfogalmazás nem elég egyértelmű, ezért célszerű lenne a Vhr.-ben pontosítani, hogy ez alatt „a Vadászati alkalmassági vizsgával rendelkező magyar agár értendő”. Ebből következő orvoslásra váró hiányosság, hogy erre a kutyafajtára jelenleg nincs elfogadott VAV szabályzat. Keresztes János emlékeztetett, hogy korábban már két ilyen is készült, ezek összefésülése után az OMVK rendelkezésére állna a megfelelő szabályzat.

Keresztes János további hézagra is rávilágított: pontosan meg kellene határozni, mi is a magyar agár, mivel a MEOE és az FCI véleménye szerint nem reprezentálja megfelelően a fajtát. Létezik egy 1904-es fajtaleírás, amelyet egy az egyben átvettek a fajtasztenderd 1966-os leírásánál, amikor az FCI engedélyezte ezt a fajtát a fajtalistában. Ezen leírás alkalmazását javasolja Keresztes János oly módon, hogy a VAV-hoz ne legyen szükség a kutya MEOE származási lapjára, arról pedig, hogy az adott eb magyar agár-e, a VAV bírók dönthessenek. A szakbizottság abban is kéri az OMVK közbenjárását, hogy magyar agárral egyéni és társas vadászatot is lehessen folytatni, a vadászható fajok pedig legyenek a róka, az aranysakál és a mezei nyúl.

A szakbizottság több tagja felvetette, hogy a hagyományos vadászati módok művelőinek – leszámítva az elöltöltő-fegyveres vadászokat – ne kelljen letennie a vadászvizsga gyakorlati részét, azaz a lőtéri vizsgát. Ennek áthidalására az a javaslat született, hogy a vadászvizsga-rendelet tervezett módosítása minősítse a vizsga gyakorlati részét kiegészítő vizsgának. A felvetés szerint minden vadászati mód művelője az elméleti vizsga mellett csak azt a kiegészítő gyakorlati vizsgát tenné le, amely az általa űzni tervezett vadászati módhoz szükséges. További érv a jelenlegi rendszer ellen, hogy diszkriminációt jelent a fogyatékkal vagy egészségkárosodással élőkkel szemben, akik lőfegyverrel való vadászatra alkalmatlanok, ám egyéb hagyományos vadászati módok követelményeinek megfelelnek és gyakorolhatnák azokat. A jelenlévők egyhangúlag megszavazták ezen javaslat benyújtását az OMVK Elnökségének. Emellett a szakbizottság szorgalmazza azt is, hogy a gyakorlati vizsgának ne kelljen megelőzni az elméletit (a solymász és a vadászíjász kiegészítő vizsgánál jelenleg is ez a rendszer).

A szakbizottság megszavazta Németh Balázs javaslatát, amely szerint a Vhr. módosítás előkészítési folyamata során friss fejlemények nyilvánosságra kerülésekor Pólik Sándor és Glück Balázs az adott témában illetékes szakbizottsági tagokkal folytatott konzultáció után 24 órán belül foglalja össze és megfelelő formában fogalmazza meg, majd az összes tagnak küldje el a Szakbizottság így kialakított álláspontjának tekintendő anyagot. Az ilyen összefoglalókat megkapja az OMVK Elnöksége, amely – ha egyetért az azokban foglaltakkal – továbbíthatja az FM-nek. Ezzel összefüggésben a testület kifejezte abbéli igényét, hogy amennyiben a módosított Vtv. Vhr.-jét az FM egyezteti az OMVK-val, lehetősége legyen megtenni észrevételeit.

Glück Balázs javasolta, hogy a szakbizottság tagjai a normaszöveg alapján már most kezdjék el összegyűjteni a módosuló Vtv. azon passzusait, amelyek értelmezésében problémák merülnek fel. Így időt lehet spórolni, ugyanis a törvény hatályba lépése után célszerű mielőbb állásfoglalási kérelmekkel fordulni az FM-hez a kérdéses részek tisztázása céljából.

A szakbizottság egyhangú szavazással tudomásul vette az FM döntését, amely szerint nem engedélyezi a társas vadászatot elöltöltő fegyverrel, ezzel együtt határozottan nem ért egyet vele, mivel nem látja a szakmai és balesetvédelmi indokokat a szabályozás mögött. A jövőben a Szakbizottság célul tűzi ki maga elé az elöltöltő fegyverrel folytatott társas vadászatok lehetőségének megteremtését.

Végezetül Pólik Sándor emlékeztetett a szakbizottság azon törekvésére, hogy a hagyományos vadászati módok gyakorlását 18 évnél fiatalabbak számára is tegye lehetővé a jogi szabályozás. A szakbizottság egyhangúlag megszavazta, hogy ebben a kérdésben megkeresi az OMVK Oktatási Szakbizottságát. Ha az támogatja az elgondolást, közösen hatékonyabban lehet előrevinni az ügyet.

Mindezek mellett a szakbizottság egyhangú szavazással kéri az OMVK Elnökségétől, hogy a következő kérdések mielőbbi és megnyugtató rendezésében működjön közre:

• a vadászterületen kívül elejtett vad tulajdonjoga;
• a sebzett vad nem lőfegyverrel történő megölése;
• az új Vhr. utaljon az Etikai Kódexre;
• legyen pontosan meghatározva a nagyvad elejtésére alkalmas nyílvessző.

A szakbizottság ugyancsak egyhangúlag szavazta meg az elöltöltő-fegyveres vadászok javaslatát, amely szerint indítványozzák, hogy Ambrózy Árpád jelen lehessen az OMVK elnökségi ülésein. Így amennyiben a hagyományos vadászati módok kerülnek szóba, a későbbi félreértések elkerülése végett azonnal tudna reagálni az esetlegesen pontatlanul elhangzó információkra.

Forrás: OMVK

Megosztás

A szerzőről

Reagálj

*