fbpx

„Négylábú honfoglalók”

0

Róka a játszótéren, vaddisznó a parkban. A természetes élőhelyek zsugorodásával egyre több vaddisznó, borz, róka költözik az erdőből a városba. Budapestnek és a nagyobb városoknak már saját vadállománya van, köztük olyan jószágok is, amelyek már nem is láttak erdőt.

A budai erdős, ligetes parkosított részek kiváló menedéket nyújtanak, a ritkábban látogatott hétvégi házak kertjei pedig egész évben terített asztalt jelentenek a négylábú honfoglalóknak. A tulajdonosok nincsenek könnyű helyzetben, mert a vadriasztók nem sokat érnek, vadászni pedig nem lehet a házak között.

Vaddisznó a kirakatban, szarvas a benzinkúton

Pécsett két éve egy vaddisznó konda kelt át az úttesten, vadkanok, kocák és malacok. Akkor lokális vadászatot rendeltek el, amelynek nyomán száz állatot ejtettek el. Pár éve a Somogy megyei Osztopánban egy üzlet kirakatába ugrott be egy megrettent vaddisznó, olyan gyorsan, hogy a szemtanúknak még megijedni sem volt idejük, Komlón pedig nemrégiben egy délelőtt szarvasborjú tűnt fel egy benzinkútnál, igaz, szerencsére aztán betalált az erdőbe.

A témában készült rádiófelvétel alább hallható.

 

Róka a belvárosban

A baranyai településeken sűrűbben előfordulnak a kisebb állatok is, főleg a rókák, amelyek a csápszerűen benövő erdőrészeken könnyen elbújnak, aztán éjszaka vagy a nyugodtabb nappali időszakban a városszélen portyáznak, de belterületen is fogtak már meg be belőlük. A Hajnal-tájban megszólaló mánfai férfi pedig arra panaszkodik, unokái játszóparkját rendre feltúrják a vaddisznók, kereplővel, kolomppal, tapssal próbálja elzavarni őket, nem sok sikerrel. Az állatok nagyon nagy kárt okoznak a helyi kertekben is, kitúrják és megeszik a terményt, a kár akár milliós is lehet – meséli egy helyi asszony.

Forrás: MTI

Megosztás

A szerzőről

Reagálj

*