fbpx

Megjelent az „Európai Erdők Helyzete 2015” jelentés

0

A dokumentum már a negyedik kiadást éri meg és átfogó képet nyújt az európai erdőkről, azok jelenlegi állapotáról, trendekről és a vonatkozó politikai visszhangokról. Ugyanakkor az anyag betekintést nyújt a térség tartamos erdőgazdálkodásáról az 1990 és 2015 közötti időszakban.

A jelentést Spanyolországban, Madridban adták ki a 7. EURÓPAI ERDŐK Miniszteri Konferencia alkalmából. Európa 38 országából az erdőkért felelős miniszterek és magas beosztású képviselők jöttek össze a spanyol fővárosban azért, hogy erősítsék a nemzetközi együttműködést, megállapodjanak a tartamos erdőgazdálkodás védelmének és fejlesztésének további lépésein. Ugyancsak cél az erdők gazdasági, szociális és környezeti értékeinek a fejlesztése is.

A FOREST EUROPE (EURÓPAI ERDŐK) néven ismert, 1990 óta az európai erdők védelmére rendszeresen összehívott miniszteri konferencia megkönnyítette a kormányok, kormányzati szervek, nem kormányzati szervezetek, a civil társadalom és a magánszektor közötti nyílt és politikai párbeszédet az európai erdőket érintő közös kihívások és lehetőségek tekintetében.

Az európai erdők elmúlt két és fél évtizedének helyzetéről adott részletes információval a jelentés vitát gerjeszt az erdőknek a társadalomban betöltött szerepéről és a fenntartható erdőgazdálkodás alkalmazásáról a térségben. Azt is megkísérli a jelentés, hogy tényeken alapuló információt szolgáltasson a politika-alkotóknak azért, hogy szilárd alapként tudják alkalmazni jövőbeli munkájukban az európai erdők és erdőkkel kapcsolatos témák esetében.

Harc a klímaváltozás ellen, fókuszban az alkalmazkodás

Az európai erdők jelentős szerepet játszanak az éghajlatváltozás kihívásában. A növekvő erdőterület és az európai fenntartható erdőgazdálkodás az erdők biomasszájában és talajában, valamint az erdészeti termékekben növekvő mértékben segíti elő a szénmegkötést és a tárolást.

Az erdők nagy mennyiségű szén-dioxidot kötnek meg a légkörből. Ahogy azt a jelentés írja, 2005 és 2015 között az évente átlagosan megkötött szén az erdei biomasszában, talajban és erdészeti termékekben, Európában elérte a 719 millió tonnát. Ez kb. 9%-a az európai térség üvegházgáz kibocsátás mennyiségének.

A növekvő figyelem az erdők éghajlatváltozásra gyakorolt kedvező hatására, visszatükröződik a nemzeti erdészeti politikákban. Az elmúlt évek során sok európai országban átértékelték a szakmapolitikai szempontokat úgy, hogy nagyobb figyelmet szenteltek az éghajlatváltozásnak. Az országok többségében szakosított intézményeket hoztak létre, amelyek az éghajlatváltozással, a megújuló energiával és energiahatékonysággal kapcsolatos szabályozás, projektek és programok végrehajtásáért felelnek.

A fenntartható erdőgazdálkodás előrehaladása = az erdők védelmének előrehaladása

Az elmúlt 25 évben, Európában, a fenntartható erdőgazdálkodás előrehaladása többek között az erdészeti politikák, a jogszabályalkotás, a monitoring és észlelések fejlődésének köszönhető.

Az európai országokban a Nemzeti Erdészeti Politikák (NEP) száma 2007 óta majd megháromszorozódott. Az Nemzeti Erdészeti Politikák széleskörű részvételre buzdítanak, elősegítve az erdészeti politikák és stratégiák elfogadását és alkalmazását. Ebben a tekintetben meg kell jegyezni, hogy egy erdészetpolitikai anyag, mint pl. „erdészeti stratégia”, „erdészeti politika”, vagy valami hasonló, minden EURÓPAI ERDŐK országban létezik.

Ennek megfelelően Európa erdeinek több mint 70%-a rendelkezik erdőgazdálkodási tervvel. Ez annyit jelent, hogy az európai térségben több mint 155 millió hektár erdőt erdőterv, vagy annak megfelelő dokumentum alapján kezelnek.

A jobban kezelt erdőterület növekedése az erdők védelmének irányába mutat: a fenntartható módon kezelt erdők jobban ellenállnak a károsításoknak, könnyebben heverik ki a károkat és jobban tudnak alkalmazkodni a változó körülményekhez.

Meg kell jegyezni, hogy több mint 30 millió hektár európai erdő elsődleges rendeltetése a biológiai sokféleség, vagy a tájkép védelme. Az elmúlt 15 év alatt Európa védett erdőinek területe évente fél millió hektárral növekedett.

Az erdők gazdasági ereje folyamatosan fejlődik

Annak ellenére, hogy az európai erdőgazdálkodási szektorra a világgazdasági válság az elmúlt időszakban jelentős hatással volt, jelenleg a javulás biztos útján halad. Az erdőknek a gazdasági szerepe valamilyen mértékben mindig hangsúlyos. Európa mindeddig a világ legnagyobb gömbfa-anyag előállítója. A nem faalapú termékek értékesítése, ami időnként komoly bevételt jelent helyi szinten, szintén meghatározó.

A jelentés szerint az ágazat Európa bruttó hazai termékéhez (GDP) való hozzájárulása 103 millió EUR évente és az erdők szociális-gazdasági funkciója is fontos szerepet játszik a térség gazdaságában. Érdemes megjegyezni, hogy a jelentés szerint Európa az elsődleges fa- és papíripari termékeket tekintetve nettó importőrből nettó exportőrré vált.

Az erdőgazdasági szektor Európában legkevesebb 3 millió embernek nyújt keresetet és megélhetést, ezen felül ismeretlen számú embernek nem nyilvántartott munkát, mint pl. a magántulajdonosok vagy a helyi közösségek. Ezek az adatok nem jelennek meg sem a hivatalos foglalkoztatási statisztikákban, sem a jelentett adatokban.

Ahogy arról a 7. EURÓPAI ERDŐ Miniszteri Konferencia küldöttei beszámoltak, a zöld gazdaságra való áttérés nagy lehetőség az erdészeti ágazat fejlődésében, ugyanúgy számos zöld munkahely megteremtésében is.

A most megjelent jelentéshez több mint 300 nemzeti jelentéskészítő és nemzetközi szakértő szolgáltatott adatot és 60 szerző és jelentéskészítő dolgozott annak elkészítésén.

Az Európai Erdők Helyzete 4. kiadását az EURÓPAI ERDŐK madridi Közösségi Egysége koordinálta és állította össze az alábbi szervezetekkel együtt: FAO, Európai Erdészeti Intézet (EFI), Európai Bizottság Egyesített Kutatási Központ (JRC) és a Hamburgi Egyetem (UHH). AZ UNECE/FAO Erdészeti és Faipari Részlege értékes szerepet játszott az adatok összegyűjtésében, feldolgozásában és bemutatásában.

Az Európai Erdők Helyzete 2015 jelentés IDE kattintva tölthető le.

Forrás: erdo-mezo.hu, FAO, Országos Erdészeti Egyesület

Megosztás

A szerzőről

Reagálj

*