fbpx

Már a fővárosban is!

0

December 9-én adták át a vásárlóknak az ország ötödik erdei delikátesz boltját. Ezúttal Budapesten, a Hold utcai piacon nyílt üzlet. A belvárosi termelői piac 19-es pavilonjában Székesfehérvár, Miskolc, Debrecen és Tatabánya után már Pesten is elérhetőek az „erdők kincsei”.

Majoros Gábor, a VADEX Mezőföldi Zrt. vezérigazgatója megnyitóbeszédében felelevenítette, hogy mi is történt az erdei delikátesz bolthálózattal az első fehérvári üzlet megnyitása óta: A célunk továbbra is az, hogy az emberekhez közelebb hozzuk az erdő termékeit. Fontos, hogy mindez ne a szupermarketből ismert, „ipari” módon történjen.

Ehhez a gondolathoz csatlakozott Szentgyörgyvölgyi Péter, V. kerületi polgármester is, aki örömét fejezte ki, hogy az első budapesti erdei delikátesz bolt a Hold utcai termelői piacon valósulhatott meg.

A beszédek sorát dr. Bitay Márton Örs, a Földművelésügyi Minisztérium állami földekért felelős államtitkára zárta. A szakpolitikus felhívta a figyelmet arra, hogy már öt boltban juthatnak hozzá a vásárlók az erdőn termő különleges ínyencségekhez. Külön üdvözölte, hogy az új bolt itt, a fővárosban nyílt meg. Bitay Márton kitért arra, hogy milyen fontos a városi lakossággal megismertetni a vadhús értékeit, amelynek elkészítéséhez minden adott az erdei delikátesz boltokban. Hangsúlyozta, hogy már nem csak az erdőgazdaságok, de a nemzeti parkok által előállított igazi biotermékek – mint például a szürke marha- vagy bivalykolbász, illetve szalámi – is kaphatók a boltokban.

A szalag átvágását követően az érdeklődők ízelítőt kaptak a portékákból és megkóstolhatták a legkülönlegesebb termékeket is.

ZV

Megosztás

A szerzőről

Reagálj

*