fbpx

Százötvenedik évét nyitja az Országos Erdészeti Egyesület

0

Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter Európa egyik legrégebbi erdészeti szakmai szervezeteként köszöntötte az 1866. december 9-én alapított Országos Erdészeti Egyesületet, amikor kedden megnyitotta a szervezet fennállásának 150. jubileumi évét.

Az egyesület tevékenységei közül kiemelte az erdei iskolák működtetését. Zámbó Péter, az Országos Erdészeti Egyesület elnöke elmondta, hogy ezek az iskolák hozzájárulnak évente 50 ezer gyerek környezeti neveléséhez, a programhoz idén és jövőre is 4 millió forint támogatást kap az egyesület.

Az elnök évértékelőjében közölte, hogy az erdőkben tavaly télen keletkezett jégkárok megszüntetésére 45 ezren ajánlottak fel adományt. Az erdőgazdálkodás vidékfejlesztést jelent, mivel ez az ágazat az ország legelmaradottabb vidékein több tízezer embernek ad munkát. Egy erdőtelepítési program tovább növelné az alkalmazottak számát – mondta.

Fazekas Sándor fontosnak nevezte azt is, hogy az Országos Erdészeti Egyesület és a Földművelésügyi Minisztérium között stratégia szakmai kapcsolat működik, amely kiterjed a jogalkotásra is.

Hangsúlyozta: az egyesület országos kiterjedésű közhasznú tevékenységei átfogják az egész erdészeti ágazatot. Ennek jegyében működteti a mintegy 30 intézményt összefogó Erdészeti Erdei Iskola minősítési rendszert. Az egyesület további tevékenységei közül kiemelkedik továbbá október eleji Erdők Hete, amely országosan 150 helyszínen és programmal több tízezer embert fogad. Az Év Fája mozgalom az őshonos fafajok megismertetésére törekszik, a második legrégebbi mozgalom az Év madara választás után. Emellett lapot ad ki, évente 230-250 szakmai programot szervez és alapítványán keresztül támogatja a szociálisan rászoruló erdészeket és erdész diákokat – mondta el a tárcavezető.

Országos Erdészeti EgyesületFotók: Pelsőczy Csaba

Forrás: MTI/FM Sajtóiroda

 

Megosztás

A szerzőről

Reagálj

*