141 éve született Maderspach Viktor

0

A katonaként, sportolóként, vadászként egyaránt ismert és elismert, erdélyi születésű író 1875. február 10-én született. Tanulmányait a bécsi Műegyetemen végezte, majd később a család Hunyad vármegyei birtokainak irányításával foglalkozott. A magyar mellett kiválóan beszélt németül, románul, angolul, olaszul, de értett franciául és törökül is. Az első világháborúban a fronton harcolt, majd gerillacsapatot vezetett az erdélyi román betörés idején a Retyezát és Páring hegységekben. Az államfordulat után Romániában maradt, 1921-ben azonban egy magyar tiszti összeesküvésben való részvétele miatt menekülnie kellett. Az 1940-es erdélyi bevonulás közben egy felborult teherautóban halálos sérüléseket szerezve hunyt el, Budapesten. Kortársai kemény, határozott jellemű, a hazája iránt mindhalálig elkötelezett embernek tartották. A vadászattal a Déli-Kárpátok erdeit járva már fiatalon megismerkedett, s szenvedélye egész élete során végigkísérte. Három vadászkönyve (Páreng-Retyezát – Vadászataim a Déli-Kárpátokban, Havasi vadászataim, Medve!) közül kettő megjelenését még megérte, egy azonban csak a halála után kerülhetett az olvasók kezébe. Képünkön az író bőrből készült vadásztarisznyája látható, amely – sok egyéb személyes tárggyal együtt – Ádám Jenő magángyűjteményét képezi.

Maderspach Viktor vadásztarisznyája

Maderspach Viktor vadásztarisznyája

Forrás: VL

Megosztás

Szóljon hozzá! (A személyeskedő sértegetéseket és trágárságokat töröljük!)

*

error: Védett tartalom !!