A sátoraljaújhelyi Kazinczy Ferenc Múzeum formabontó természetrajzi kiállítást nyitott, ahol nem mi megyünk a szabadba, hanem a természet költözik be hozzánk.
Mit tud ma nyújtani a látogatóknak egy természetrajzi kiállítás? Hol a helye az állat- és növénypreparátumoknak a jól felszerelt állatkertek, az olcsón elérhető képeskönyvek, a tematikus tévécsatornák, az internetes videók idején? Hogyan tud megújulni a múzeumi természettudományos ismertterjesztés úgy, hogy a látogatónak egyedi, utolérhetetlen, csak-itt-csak-most élményt nyújtson? Beszélhetünk-e kitömött állatokon keresztül fenntartható fejlődésről, környezetvédelemről, biodiverzitásról?
A Petőfi Irodalmi Múzeum filiáléjaként működő Kazinczy Ferenc Múzeum 2015 végén nyílt kiállításával mindenképp megújította a természettudományi kiállítás műfaját. A sátoraljai múzeum a PIM mára emblematikussá vált vizuális nyelvét elsajátítva a saját tudását, misszióját eddig soha nem hallott hangon meséli el az Erdőjárók Kalauza. Zempléni tájak természeti értékei című tárlaton. A kiállítótérben egy lakást alakítottak ki, ahol a természet szó szerint velünk, pontosabban a vendéglátóval él együtt. Az előszoba-konyha-fürdőszoba-nappali beosztású kégliben a vendégek/látogatók szabadon járkálhatnak, otthonosan mozoghatnak, miközben a bemutatott enteriőrökön, installációkon, műtárgyakon keresztül dialógust kezdeményezhetnek, folytathatnak a régió természetrajzáról, élővilágáról, tanulhatnak, nézelődhetnek, gondolkodhatnak, hogy elcsábuljanak egy-egy igazi, bakancsos túrára.
A Kazinczy Múzeum kiállításának tervezői (kurátor: Hegyessy Gábor, arculat- és látványterv: Mihalkov György, forgatókönyv: Hegyessy Gábor, Kalla Zsuzsa, Vásárhelyi Tamás) elegánsan legyintettek a természettudományi múzeumokban megszokott elbeszélésmódokra. Nem csábultak el, hogy diorámát építsenek fel a csupán száz négyzetméteres, osztott kiállítótérben, és egy-egy élőhely élővilágából adjanak ízelítőt. Nem hívták Linné és utódai rendszertanát segítségül, messze elkerülve a zootaxonómiát,[1] nem magyarázták el a fajok közötti kapcsolatokat, nem csoportosulnak tárlókban a Zemplénben élő madárfajok, emlősök, hüllők, rovarok. Vagyis néhol igen, de másként, mint ahogy a látogató eddig megszokhatta. Éppúgy, ahogy a különlegességek, érdekes zsákmányok, trófeák sem emelkedtek a kiállítás legfőbb szervezőerejévé.
Akkor mégis, mi tartja össze a kiállítást? Milyen módon ismerheti meg a látogató a Zemplén geológiáját, botanikáját, zoológiáját? Vagy a Kazinczy Múzeum híres Biológiai Gyűjteményét, amely több mint 180 ezer növény, gomba, állat preparátumát őrzi? Hogyan válik láthatóvá az az 5500 rovarfaj, amelynek legrégebbi példányai az 1940-es évekből származnak? Hogyan jutnak el a látogatóhoz azok a tudományos feldolgozások, amelyeket a sátoraljaújhelyi intézmény munkatársai végeztek el?
A válasz meglepően hangzik: a szervezőerő a már említett lakás, a közvetítő pedig a vendéglátó, aki azt mondja látogatóinak; érezd otthon és szolgáld ki magad! A lakásban három ajánlott túraútvonal mentén bomlik ki a Tokaj-Hegyalja szőlőtermő vidékének, az alföldi Bodrogköznek vagy a Zemplén erdeinek természeti tája, úgy hogy a furcsa otthon helyiségeit, berendezési tárgyait is alaposan felkutathatjuk.
Az előszoba egyúttal a történelem előszobája is, ahol a táj kialakulását, a geológiai folyamatokat vehetjük szemügyre. Vulkánok, ásványok, ősmaradványok bukkannak elő, miközben a fogason a természetjárók jellegzetes holmijára is felfigyelhetünk, vagy épp Cholnoky Jenőre, a tudósra, aki szenvedélyesen kutatta a tájat. A látogató igazán otthon érezheti magát, kedvére húzogathatja a jól ismert bútoráruház komódjának fiókjait. A jól ismert képkeretek alatt a tűzhányók öröksége tárul fel. Szinte alig akad elérhetetlen tárgy, a látogató alig hiszi el, hogy ennyi mindent megérinthet, ilyen közelségbe kerülhet a gyűjteménnyel.
Az előszobából a konyhába, a természet éléskamrájába vezet az út. A konyhasziget igazi centruma a kiállításnak, amelyben rengeteg kincs elfér, és ahol számtalan dolog megtörténhet. Míg az előző helyiségben a bútorokra vulkánok kerültek, addig itt szőlőtőkék, hangsúlyozva, hogy az ültetvények éppúgy részei a természetes tájnak, mint az erdők. A polcokon elhelyezett állatpreparátumok is ezt a fejünkben lévő kettősséget próbálják oldani: olyan élőlényeket mutatnak be, amelyek egyszerre károsak és hasznosnak. Jellegzetes példa a seregély, amely egyrészt védett madárfaj, másrészt a szőlősgazdák egyik legnagyobb ellenfele. A hűtőt kinyitva olyan növényeket és gombákat szagolhatunk, amelyek a hagyományos helyi ételeket ízesítik. A konyhasziget fiókjait kitárva pedig az ember és a természet kétarcú kapcsolata bomlik ki: az egyik szekrényben azt látjuk, hogy egy átlagos család mennyi szemetet termel egy túra során, miközben a másik oldalon a természettudós aprólékos munkájára derül fény. Ennek hasznosságát bizonyítják azok a növény- és állatpreparátumok, amelyek a többi fiókból bukkannak elő. A téma számtalan, idővel bővíthető, interaktív, érzékszervekre ható játékot is magával hozott, amelyek valamennyi korosztály számára izgalmasak lehetnek.
A konyhából a fürdőszobába, a vizek élővilágába vezet az út. A zuhanyzóban gázlómadarak, a mosdó alatt hüllők, kétéltűek, szivacsok, rákok csoportosulnak, és vádlón néznek ránk üvegbe merevedett tekintetükkel: vajon hány liter vizet pocsékoltál már el? Ahhoz, hogy valamit kimossunk, másvalamit valóban be kell szennyezni? A természet vize a mi vizünk? Mi a tiszta víz és az ivóvíz között a különbség? Minek nevezhető az a forrásvíz, amely milliónyi élőlény élettere? Hogyan hat a vizes élőhelyekre az a rengeteg vegyszer, amelyet az emberiség a természetbe enged a szennyvizekkel?
A nappaliban tovább szaporodnak a kérdések és a kipróbálható lehetőségek. Az erdő növényei, állatai itt már megelőztek bennünket, beköltöztek a kanapé, a polc és a tévé által uralt térbe. Eddig mi mentünk látogatóba az erdőbe, itt azonban az erdő kisebb-nagyobb állatai vannak vendégségben nálunk, hogy megtanulhassuk tőlük, miként lehet együtt élni egy közösen használt területen. Farkassal és vaddisznóval osztjuk meg a teret, előtérbe kerül egy kihalástól megmentett ragadozó madárfaj fészke. A szőnyegen szó szerint a preparált állatok nyomába eredhetünk, összehasonlíthatjuk a különböző szarvak, agancsok súlyát, tapintását, anyagát. Miközben a monitoron természetfilm megy, a polcon elhelyezett preparátumokból táplálékláncot rakhatunk ki, vagy a fák kérgét, levelét, termését párosíthatjuk. Esetleg a kiránduláskor hasznos tájolókkal bíbelődhetünk, visszatérve a valamennyi teremben felajánlott túraútvonalakhoz, amelyekhez következetesen kapcsolódtak az itt-ott bemutatott érdekességek, tájak, preparátumok.
A kiállítás szövegei barátságosak, rövidek, tömörek, inkább kedvcsinálók, mint szájbarágósak. Ám ahogy a természetben, itt sem az olvasás az első számú ismeretközvetítő. Helyébe lép a kirándulások során sokkal fontosabb személyes tapasztalat. A látogató természetesen nem marad információ nélkül, főleg. ha a multimédiás lehetőségeket is számba vesszük, de meghatározza emlékeit a sok fiókhúzogatás, lapozás, nézegetés, szaglászás, tapogatás, amiben a Kazinczy Múzeum földszinti kiállítóterében része volt! A kiállítás nyelvezetének szerves része a látványterv is. A színes falak, a következetesen használt jelek, a túraútvonalak információs tábláiról ismert betűtípus, a nyitott polcok, a vulkánt, majd szőlőt, vizes élőhelyet, végül erdőt ábrázoló képpel bevont bútorok is a megértést segítik. Nem beszélve arról, hogy a hátrányos helyzetű térségben újszerűen hat a lakás berendezése. Az ide látogató gyerekcsoportok sokszor először látnak ilyen otthont, színes falakat, modern bútorokat, ennyiféle, használható játékot. Mindez mégsem feszélyezi őket, hanem önfeledten kapcsolódnak be a múzeumpedagógiai óra témájába.
A tárlat elsősorban az ember és a táj, az ember és a természet, az élővilág kapcsolatára épít. Egyszerre beszél ennek a viszonynak a múltjáról, jelenéről és jövőjéről. A kiállítás olyan fiktív világot alakított ki, amely nagyon is élő dolgokon, élőlényeken alapul. A túraútvonalakat bemutatató multimédiás alkalmazásnak köszönhetően a látogató egy percre sem szakad el attól a tájtól, amelynek az egyik legfontosabb városában, legfontosabb kulturális intézményében tartózkodik. A preparátumok, installációk útjelzőtáblaként is felfoghatók, amelyek markánsan a természetbe irányítják a látogatót. Ő pedig a laza, könnyed múzeumi tanulásnak köszönhetően jól felkészülten indulhat túrázni: etikai és biológiai, környezetvédelmi ismeretekkel felvértezve válhat a természet részévé. A kiállítás sajátos kontaktzónaként működik, ahol a természettudomány olyan médiummá vált, amelyen keresztül a táj, az élővilág hatékonyan kommunikálhat az őt birtokló emberrel.
A lineáris narratívát nélkülöző tárlat olyan szokatlan csomópontokat tudott kialakítani, amely elmélyülésre, párbeszédre ösztönzi a látogatókat. A taxonómiai érdekességek helyett természetfogalmakkal, empátiával, élményekkel ösztönzi környezetvédelemre a különböző korosztályok képviselőit, hogy megértsék: a jövőt meghatározó folyamatoknak ők is tevékeny részesei.
[1] A zootaxonómia múzeumi bemutathatóságáról, ennek fontosságáról, lehetőségeiről Vásárhelyi Tamás írt a Nyitott Múzeum című könyvében, amely a Múzeumi iránytű sorozat második köteteként jelent meg Szentendrén 2009-ben. Letölthető itt: http://mokk.skanzen.hu/modszertani-kiadvanyok1.html
Forrás: magyarmuzeumok.hu/ Berényi Marianna
