Gyakorolni, gyakorolni…

0

Lassan véget ér az első hét a 2016. évi őzbakidényből. Sorjáznak a szebbnél szebb bakok. Igazi különlegességek is puskavégre kerültek és láthatóan a vérebeseknek is akad munkája bőven. Ahogy az megszokott, a trófeás vad vadászatának idején, például bőgésben, vagy üzekedéskor hamar vérebest hívnak a sebzett vadhoz, nehogy elvesszen, nem úgy, mint a téli tarvad vadászatokkor.

Az utánkeresők gyarapodó hívásainak az oka egyrészt talán a felismert értékmentésnek köszönhető, másfelől pedig, mert a vendégek hibáznak. Na persze, hazudik az, aki azt mondja, hogy ő még sose „lőtt mellé”. A rossz lövéshez vezethetnek technikai okok – például elállítódott távcső vagy hibás töltény – és az emberi tényezőből adódók is. Ott a vadászláz, ami még a leggyakorlottabbakat is elfoghatja, vagy a rutin hiánya.

DSC03633Az orvosság a címben is említett gyakorlás, amit nem a vadon kell megvalósítani, hanem a lőtéren. (Mondhatják, hogy mi sem természetesebb: fizessem ki, és már megy is mindenki a
lőtérre!)
Jól tudom, legtöbben (beleértve jómagamat is) nem tudunk anyagi források és idő hiányában annyit vadászni, mint amennyit szeretnének. Azonban idénykezdetkor, az első éles vadászatok előtt érdemes egy kis pénzt áldozni a lőtéri gyakorlásra is. Igaz, ez bizony nem olcsó mulatság, de a sebzés sem, ami a becsült trófeatömeg után fizetendő bérvadászati összeg fele is lehet. Mindenesetre a hibázás kellemetlen érzést hagy bennünk, vadászokban, álmatlan éjszakákat és lelkiismeret furdalást okoz, ráadásul azért megyünk, hogy végül a teríték mellett állhassunk, nem pedig azért, hogy a vadat „megpiszkoljuk” a lövésünkkel.

DSC03638A lőtéren való „gyakorló vadászat” során kiderülhetnek a turpisságok. A többhetes vagy hónapos kihagyás közben, esetleg az utazások során is történhet olyasmi, amitől elállítódik a céltávcsövünk. A puskát nem kell leejteni, hogy ez megtörténjen, elég neki annyi, hogy eldől a szekrényben. Nem tulajdonítunk neki nagy jelentőséget, esetleg nem is tudunk róla, viszont könnyen megfoszthat minket a sikertől. Pár lövéssel az ilyen jellegű hiba korrigálható, nem beszélve arról, hogy az idény kezdetére nem árt a lőtudásunkról sem lerázni a port. A lőkészséget lehet a lőpályán fejleszteni, ám a vadászlázat csak a vadászat közben tudjuk legyűrni. Enélkül technikai tudásunkkal nem sokra megyünk, a cső mindig táncolni fog, és hibázás – vagy rosszabb esetben sebzés – lesz a vége.

IMG_5098

Aki ritkán használja golyós puskáját és csak pár alkalommal jut el vadászni, annak csak ajánlani tudom, hogy a lőtéren való „próbalövéseket” ne hanyagolja el. Meglehet, a töltényre és a lőtérhasználatra majd egy doboz muníció ára „megy pocsékba”, de inkább ezt bánjam, mint az elveszett őzbakot, amire hosszú ideje gyűjtögettem, esetleg már évek óta vágyakoztam.
Természetesen a vérebesek mindent megtesznek, és amíg a kutya megy, keresik a sebzett vadat, de csodát ők sem tehetnek, előfordulhat, hogy fel kell adniuk a nyomozást. Ezért vadászat előtt mérlegeljük, hogy tényleg felkészültünk-e tisztességesen, mind technikailag, mind lelkileg a vadászatra.

20140729077

ZV

Megosztás

Szóljon hozzá! (A személyeskedő sértegetéseket és trágárságokat töröljük!)

*

error: Védett tartalom !!