fbpx

Családbarát munkahely lett a Kisalföldi Erdőgazdaság Zrt.

0

„Az elégedett és egészséges dolgozó a legjobb dolgozó” szlogenünk szerint, fontos hogy a munkatársak jól érezzék magukat a munkahelyükön. A KAEG Zrt.-nél a munkahelyi vezetők hosszú ideje figyelnek arra, hogy a családos dolgozók a magánéletükben felmerülő problémáik kezeléséhez is, a munkáltató lehetőségeihez képest mért maximális segítséget megkapják.

Szervezetünknél az emberbarát, családbarát környezet több évtized alatt alakult ki, és folyamatosan bővül. A stabil rendszer biztosítéka, a vezetők családbarát szemléletén túl a működő szakszervezet, és üzemi tanács is. Mondta el Orbán Tibor a vezérigazgató, abból az alkalomból, hogy a Kisalföldi Erdőgazdaság Zrt. elnyerte az Emberi Erőforrások Minisztériuma által hatodik alkalommal meghirdetett Családbarát munkahely 2016. pályázat elismerő címet, mellyel a hazai családbarát vállalati kultúra erősítését segíti elő a kiíró és egyben hozzájárul ahhoz, hogy a dolgozók barátságosabb környezetben élhessenek és dolgozhassanak.

Jelenleg is széleskörű és példamutató a cég támogatási és jóléti rendszere, így pl. lehetősége van a dolgozóknak részt venni szakmai képzéseken, munkahelyi tréningeken is. A gyermeket nevelő alkalmazottak munkaidő kedvezményben részesülnek. Kedvezményes üdülési lehetőség áll a dolgozók, különösen a kisgyermekes családok rendelkezésére a társaság saját tulajdonú üdülőiben. A munkavállalók kedvezményesen vehetik igénybe az erdei iskola szolgáltatásait, lehetőségük van a természetbeni juttatások, szakmai kirándulások, rendezvények, vállalati ünnepségek, kedvezményes igénybevételére. A cafetéria keretén belül jár a határozatlan idejű munkaszerződéssel rendelkezőknek Erzsébet utalvány, SZÉP kártya, egészség- és nyugdíjpénztári hozzájárulás, iskolakezdési támogatás, lakásépítési támogatás, a munkába járás támogatása, mobiltelefon használat és egyéb jóléti lehetőségek igénybe vétele. Vannak többek között különböző egyénileg igényelhető eseti segélyek, valamint egyenruha, és munkaruha juttatás is.

A KAEG Zrt. azért részesült a 2016. évi Családbarát munkahely elismerő címben, mert felismerte, hogy motiváltabbak lesznek a munkavállalók, ha családbarát környezetben tölthetik munkaidejüket a munkahelyükön. A munkavállalás és a gyermekvállalás egymást erősítő tényező, stabil munkahely mellett könnyebb gyereket vállalni, a gyermek pedig pluszmotiváció lehet a munkavégzésben.

A pályázatok elbírálása során egyszerre értékelték a munkahelyen már meglévő és tervezett családbarát intézkedéseket is. A pályázati kiírás szerint a díjazottak az erkölcsi elismerés mellett anyagi támogatásban is részesültek. A támogatásként elnyert 900.000 forintból, és a már előre bevállalt önrészből a társaság olyan eszközbeszerzéseket tervez, melyekkel a munkahely okozta egészségkárosító hatások kiküszöbölésében tesz jó szolgálatot dolgozói részére.

A díj kommunikációs értéket is képvisel, hiszen a cím egy évig tartó használati jogának elnyerése hozzájárul a nyertes vállalatok és szervezetek pozitív munkáltatói arculatának kialakításához.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Forrás: KAEG Zrt.

Megosztás

A szerzőről

Reagálj

*