fbpx

Ízelítő augusztusi lapszámunkból

0

A Magyar VADÁSZLAP idei nyolcadik lapszámában ezúttal az üzekedéssel kapcsolatos szakmai kérdéseket járjuk körül. Az újságot augusztus 4-től keresse az újságosoknál! Ha nem akar eddig várni, akkor pár perc alatt könnyen előfizethet az újságra (amely már augusztus 2-án a postaládájában várja majd), amennyiben ide kattint.

A tartalomból:

– Interjú Kanizsay Gáborral, a Hunnia Vadászatszervező Iroda tulajdonosával

– Az őz hazánk legelterjedtebb nagyvadja, a hegyvidékek erdőségeitől az alföldi mezőgazdasági környezetig mindenütt jelen van, állományainak minőségbéli eltérése azonban szembeötlő. A kezdetben erdei élőhelyhez kötődő faj lassan meghódította az egész országot, az utóbbi évtizedekben pedig a jellemzően agrárművelésű területeken élő populációk minősége robbanásszerű javulást mutatott. Ennek okát sokan a genetikában látják, bár erre irányuló megalapozott bizonyítékok nem állnak rendelkezésre, csak elméletek, amiket a természet hajlamos megcáfolni. De akkor vajon minek köszönhető az agancsok tájegységenként eltérő minősége? Ennek próbáltunk utánajárni.

– Megesik, hogy a trófeabírálatot követően lógó orral, vagy éppen bosszankodva, a fejünket csóválva távozunk a megyei kormányhivatalból, arra gondolva, mennyivel könnyebb dolga van a trófeabírálónak, mint a kísérőnek vagy az elejtőnek – lagalább is, ami a korbecslést illeti…

– Czitán Mátyás 1980-ban lett hivatásos vadász. Jelenleg a Jászfényszarui Vadásztársaság 3900 hektáros területén teljesít szolgálatot, de korábban négy, jellemzően apróvadas megyében is tevékenykedett. A hatvan esztendős vadőr az őzek szerelmese, évtizedek óta vadásztat üzekedésben, tehát a sípokkal igen közeli barátságban van, amelyekről szívesen mesélt kollégáinknak.

– Öntsünk tiszta vizet a pohárba! Magyarországon jelenleg – az esetek zömében – két „közönségkedvenc” vad miatt remeg meg még tapasztalt vadászok kezében is a puska: az egyik a vaddisznó, a másik pedig egy régi-új ismerős, az aranysakál. Egyetértenek? Jung Jenőnél, lapunk főmunkatársánál jártunk sakálvadászaton.

Megosztás

A szerzőről

Reagálj

*