fbpx

Egy „sakáltámadás” margójára

0

Nemrég a Baranya megyei Gyűrűfűn található Tündérmajor Kecskefarmra hívatlan vendég érkezett: egy aranysakál. A ragadozó nem kis bosszúságot okozott a gazdának, akinek az egyik növendék kecskéjét igyekezett elfogni. Végül sikerült a „rablót” megfutamítani és a pórul járt göde visszatérhetett társaihoz.

Így írt erről a tulajdonos:

„A legeltetéses kecsketartás egyik nagy gondja: a sakálok. Már az egész országban elterjedtek, és elképesztő mértékben szaporodnak. Tegnap fényes nappal, a házunktól nem messze terített le egy sakál egy növendék gödölyét. Szerencsére időben észrevettük és megmenekült. Sajnos az elmúlt években sok kecskénk nem volt ilyen szerencsés…”

A közösségi média hamar felkapta a hírt, ami nem meglepő tekintve, hogy ma már hazánk számos területén megtalálható a „nádi farkas”. A folyók, vagy tavak mentén végig, egészen a zárt erdőtömbökig, vagy akár a mezőgazdasági táblákon, olyan vidékeken bukkannak fel, ahol a „régi álmoskönyvek” nem jósolták volna meg őket. Az a teória is megdőlt, hogy csak kisrágcsálókkal, elvétve zsigerekkel táplálkoznak ezek az egyre több bosszúságot okozó ragadozók. Mára Somogy és Baranya megye éves terítéke meghaladja az 1100 egyedet (Baranyában 452, Somogyban 650 elejtést regisztráltak). Az állománya rendkívül gyors ütemben terjeszkedik és növekedik, és mára kézzelfogható ténnyé vált, hogy mennyi problémát tud okozni – ráadásul újabban már nem is csak a vadgazdálkodók orra alá törnek borsot a toportyánok.

Egy sakaltamadas margojara (3)

Az állattartók egyre hangosabban „kongatják” azt a bizonyos vészharangot, amit nem igen hallottak meg a kompetensek, amíg csak a vadászok szólaltatták meg. A megoldást talán a természetvédelmi-, állattenyésztési- és vadgazdálkodási ágazatban dolgozók összefogása hozhatná meg, csakhogy ehhez az érintetteknek le kellene ülniük egy tárgyalóasztalhoz, a lassacskán tarthatatlanná váló problémakör átbeszélése céljából.

Az állattartóknak együtt kell működniük a helyi vadászatra jogosultakkal, és az észleléseiket elsőként az illetékes vadgazdálkodókkal kellene megosztaniuk, nem pedig a világhálón „üzengetniük”. A „sakál vadkár” terén egyébiránt egyesek véleménye szerint a fegyveres létszámszabályozáson túlmenően a zavarással lehetne eredményeket elérni. Régen is ezért voltak a nyájak, gulyák mellett kutyák; hogy a pulik, pumik, mudik, komondorok vagy kuvaszok távol tartsák a négy-, vagy akár kétlábú tolvajokat, illetéktelen „betolakodókat”.

Az élőhelyeik „zavarása” a másik oldal, ami persze nem a természetvédelmi területek feldúlását kell, hogy jelentse, hanem azok ésszerű kezelését. Ahol legeltetnek, a nádasokat rendszeresen levágják, és az emberi jelenlét állandó, ott nem sokáig marad meg a sakál. (…de sajnos más vad sem.)

A lényeg, hogy az érintetteknek mihamarabb, közösen megoldást kell találniuk, mert a juhokkal és kecskékkel, na meg a vaddal együtt az idő is egyre fogy…

Egy sakaltamadas margojara (4)

 Vik

Megosztás

A szerzőről

Reagálj

*