fbpx

XX. Erdők hete

0

Az Erdők Hete rendezvénysorozat immár huszadik alkalommal várja a látogatókat – kicsiket és nagyokat egyaránt – 2016. október 3-9. között szerte Magyarország erdeiben. Az Országos Erdészeti Egyesület által indított kezdeményezés az idén mintegy 50 helyszínen, közel 150 programmal hívja az erdőt szerető embereket a természetbe.

„Fedezd fel az erdőt az erdészekkel!” – Az Erdők Hete jelmondata jól összefoglalja az 1997 óta rendszeresen megszervezett program fő céljait. A rendezvénysorozat a Magyarország területének egyötödét borító erdőállomány páratlan gazdagságát, közjóléti és a nemzeti vagyonban betöltött szerepét hivatott megismertetni a legszélesebb nyilvánossággal. Felfedeznivaló pedig bőven akad, hiszen 2010 óta csak a 22 magyar állami erdőgazdaság több mint 15 milliárd forintot fordított közjóléti és turisztikai fejlesztésekre: 52 kilátót, 66 szálláshelyet, 29 erdei iskolát, több mint 160 erdei kiránduló- és pihenőhelyet alakítottak ki, vagy újítottak fel. Emellett több magánerdészet is erdei iskolákat, kirándulóközpontokat, tanösvényeket létesített, a Magán Erdőtulajdonosok és Gazdálkodók Országos Szövetségének október 1-jei nagyrendezvénye pedig kiemelten foglalkozik a környezeti nevelés témájával.

A XX. Erdők Hete rendezvénysorozaton a vezetett túrák, terepi foglalkozások, játékos vetélkedők mellett erdei koncertek, sportversenyek, erdei nyílt napok színesítik a programkínálatot. Mindezt a hazai erdőket legjobban ismerő szakemberek, a magyar erdészek osztják meg örömmel az érdeklődőkkel. A foglalkozások a legtöbb helyszínen az erdészeti erdei iskolák oktatási programjára épülnek, ahol kicsik és nagyok, az egész család játékosan ismerkedhet közös kincsünk, a magyar erdők világával.

A korábbi évek hagyománya és sikeres szervezése alapján az Országos Erdészeti Egyesület, amely idén ünnepli alapításának 150. évfordulóját, a földművelésügyi miniszter felkérésére szervezőként működik közre az eseménysorozat koordinálásában.

Az Erdők Hete részletes programjainak listájáért látogasson el a www.erdokhete.hu oldalra!

erdok_hete_logo_2016_rgb

Megosztás

A szerzőről

Reagálj

*