fbpx

Agancserdő Kaszón

0

Október 8-án rendezte meg a Kaszó Zrt. hagyományos trófeaszemléjét az erdőgazdaság kaszói „főhadiszállásán”. A rendezvényt Galamb Gábor, a társaság vezérigazgatója nyitotta meg. Köszöntőjében elmondta: az idei bőgés korábban kezdődött az elmúlt évekhez képest. A kedvező időjárásnak hála a vadásztatás is igen sikeres volt. Ennek eredménye a kiállított 70 gímbika agancs, amelyeket a szép számú közönség megtekinthetett. A szakmai grémium nyugodt szívvel irigykedhetett az elejtőkre, ugyanis jó néhány különleges agancsot lehetett látni. A vezérigazgató beszédében kiemelte: büszkeséggel tölti el, hogy a 68-ból (egy gázolás, egyet pedig dögön találtak) 65 „érett” bikát sikerült terítékre hozni. Ennek köszönhetően hetven százalék az érmesarány, amely kiemelkedően magasnak számít. Az átlagtömeg 7,11 kilogramm. Amennyiben sikerül teljesíteni az idei 100 gímbika lelövési tervet, az érmes arány, akkor is valószínűleg hatvan százalék fölött marad.

A vezérigazgató köszöntője után Kemenszky Péter, az Országos Magyar Vadászkamar Somogy megyei Területi Szervezetének titkára mondott néhány üdvözlő szót. Méltatta a Kaszó Zrt. kiemelkedő vadgazdálkodási teljesítményét, megköszönve a szakszemélyzet munkáját, akik hozzájárulnak a somogyi gímszarvas hírnevének öregbítéséhez.

Forrás: P. Sz.

Megosztás

A szerzőről

Reagálj

*