fbpx

Csaronda-pataki emlékek

0

Az idei évben egy „Kárpáti” gímbika elejtését tűztem ki célul magam elé. A Lónyai Nagyerdő
szomszédságában elterülő Lónyai Tiszatáj Vadásztársaságnál adódott a lehetőség a családi
vadászatra, hiszen édesapámmal együtt érkeztünk a vadászterületre.

A szeptember elején még tomboló nyári kánikula nem tett jót, mert csak nagyon nehézkesen
indult be a bőgés. Így aztán pár napot várnunk kellett, ám egyik este végre megszólalt telefon:
indulhatunk!
Szeptember 12-én, hajnalban már a vadászház udvarán latolgattuk az esélyeket. Még sötétben több helyről is bőgés hallatszott, s a kísérőink gyors eszmecseréje után hamarosan a legjobbnak vélt helyek felé vettük az irányt. Mondanom sem kell, Édesapám biztosan Diana kegyeltje, ugyanis az autót maguk mögött hagyva pár méter megtétele után egy vadföldön hat tarvadból álló háreme terelgetése közben hallatta érces hangját a Lónyai erdők koronás királya. A hajnali párában bőgve közeledett, majd miután biztonságos lőtávolságba ért, az elejtése mellett döntöttek. A bika egy rövid halálvágta után eldőlt végső nyughelyén.
Jómagam nem voltam ilyen szerencsés, számomra nem volt egyszerű és könnyű a vadászat. Este, hajnal egymást követte, s kitartó kísérőm társaságában csak róttam a kilométereket. A 18. kimenetel estéjén végre megtört a jég! A szerencse egy pillanatra mellém szegődött, ami elegendő volt egy népes tarvadrudli koronás urának terítékre hozatalára.

Forrás: Gyurecskó Tamás

Megosztás

A szerzőről

Reagálj

*