fbpx

18. Magyar Vizsla Európa Kupa

0

Október 7-9. között rendezték meg a 18. Magyar Vizsla Európa Kupát, Olaszországban. Nyolc ország (CZ, DK, GB, D, H, NL, I, SLO), 52 résztvevője indult a versenyen. Hazánkat két csapatunk is képviselte Toszkánában, a Drótszőrű Magyar Vizsla, valamint a Rövidszőrű Magyar Vizsla klub által delegált csapatok. Az országok indíthatnak vegyes csapatot, illetve rövidszőrű és drótszőrű csapatot, ha fajtánként összeáll 5 induló kutya.

Már 6-án reggel útra keltünk, hogy az esti csapatkapitányi megbeszélésre időben odaérjünk. Október 7-én, pénteken, a megnyitóval kezdődött el a háromnapos rendezvény. Az első napon, a Derby került lebonyolításra, ahol két csoportban, külön a rövid és drótszőrű magyar vizslák, vettek részt. A Derby-ben a kutyák ugyanúgy 15 percet futhatnak, mint a Field Trial versenyen, de csak 30 hónapos korig lehet ebben a kategóriában kutyát nevezni. A bírók a kutyák képességeit veszik figyelembe, (gyorsaság, orr jóság, keresési stílus, vadmegállás) ebben a kategóriában, ha a kutya belép a vadkelésnél, nem számít kizáró oknak, amennyiben a vezető meg tudja állítani a kutyát egy bizonyos távon belül. Mind a két magyar csapatnak jól sikerült a rajt, mind a RSZMV mind a DSZMV csoport első helyezettje magyar kutya lett. A Drótszőrű Magyar Vizslával induló, Pap László által vezetett, Anouk von der Sonnenansicht, CACT minősítéssel megnyerte az összesített Derby versenyt is. Sajnos a Derby eredménye nem számított bele a csapatverseny végeredményébe, amúgy a magyar Drótszőrű Magyar Vizsla csapat lett volna az összesített csapat első is.

Az első nap késő délután, küllemi bírálatok következtek, ahol Bezzecchi Claudio bíró úr minősítette küllemileg az összes kutyát, és a küllemi eredmények is beleszámítottak a csapatok összpontszámába (hiszen a jó vizsla, legyen szép is!). Este vidáman tértünk nyugovóra, egy ilyen sikeres nap után.

A második napon, október 8-án, szombaton kezdődtek el a felnőtt kutyák futamai, három RSZMV csoport és egy DSZMV csoport részvételével. Az időjárás kevésbé volt kegyes, mint az előző napon. A versenyzőknek nem csak a meredek, Toszkán emelkedőkkel kellett megbirkózniuk, de az eső is nehezítette a vezetők és a kutyák munkáját. A RSZMV csapatból, Dr. Percze Sándor által vezetett, Vadászfai Óhajnak sikerült madarat találnia, sikeres akcióban kidolgoznia, és Res. CACT minősítést, ezzel együtt értékes pontokat szerezni csapatának. A DSZMV csapatunkból senkinek nem sikerült madarat találnia, de a bírók két kutya futását is kimagaslónak találták, és visszahívták őket egy újabb futamra. A visszahívás zuhogó esőben zajlott, így se Zöldmáli Echo (vezette Miczek Zsófia), sem a tegnapi Derby győztes, Anouk von der Sonnenansicht (vezette Pap László) nem talált madarat, így sajnos nem kaptak minősítést. A DSZMV csapat pont nélkül zárta a napot. A futamok után, minden csapat vízi elhozáson bizonyította a kutyáik sokoldalúságát, ez minden csapatnak kifogástalanul sikerült. Este egy gála vacsorán vettünk részt, amit olasz vendéglátóink szerveztek tiszteletünkre. Aki járt már Olaszországban, vagy volt szerencséje, igazi olasz étteremben étkezni, az tudja, hogy az olasz vendégszeretet és a konyha példaértékű. Most sem hazudtolták meg magukat! Többfogásos, ínyencségekkel, kifogástalan kiszolgálással, valamint finom borokkal kápráztattak el mindnyájunkat. Az utolsó napot felfokozott izgalmi állapotban várta mindenki. Az idő hálásabb volt, mint szombaton, de a madarak, most sem tolongtak a mezőkön! A RSZMV csapatnak sajnos nem sikerült túl jól a második versenynap. Csak a korábban derbyben már bizonyított Pázmándi Pipacs Bogi, Varga János vezetésével szerzett egy Nagyon Jó 1. minősítést. A DSZMV csapat kutyái, a mai napon is kiváló teljesítményt nyújtottak, de madarat a magyar kutyák közül csak az egyiküknek sikerült találnia. Henna du Domaine Saint Hubert, Miczek Zsófia vezetésével mintaszerűen kiállt egy Toszkán fácánkakast, majd lövés után beapportírozta. A többi kutyának nem sikerült madarat találnia, de ismét két kutyát a kitűnő futásuk eredményeképpen visszahívtak: Zöldmáli Extrémet és Anouk von der Sonnenansicht-et. A még csak 21 hónapos Anouk, a harmadik fordulója után, meg is találta a sűrű növényzetben lapuló foglyot és kővé dermedten várta, míg a vezetője és a puska mellé érnek. A madár kirepült, lövés dördült, Anouk fegyelmezetten helyben maradt és várta a vezetője utasítását. Újabb CACT minősítést kapott és csoport elsőként fejezte be a futamot. A DSZMV csapat másik tagja, Henna du Domain Saint Hubert lett a második, kitűnő minősítéssel és értékes pontokat szerzett a magyar DSZMV csapatnak. Nagyon lassan telt az idő, míg végre elérkezett az eredményhirdetés pillanata.

zoldmali-team

 

Eredmények:
A Drótszőrű Magyar Vizsla Csapat ”Zöldmáli Team” :
A 2. Legeredményesebb Csapat és egyben a Legjobb Drótszőrű Magyar Vizsla csapat
Legeredményesebb Drótszőrű Magyar Vizsla Kan – Zöldmáli Extreme
Legeredményesebb Drótszőrű Magyar Vizsla Szuka – Anouk von der Sonnenansicht
Legeredményesebb Drótszőrű  Magyar Vizsla – Anouk von der Sonnenansicht
2. Legeredményesebb Drótszőrű Magyar Vizsla – Henna du Domain Saint Hubert

A Rövidszőrű Magyar Vizsla Csapat:
A 3. Legeredményesebb csapat, holt versenyben az Angol csapattal.

Csapat tagok:
Drótszőrű Magyar Vizsla Csapat ”Zöldmáli Team”
Zöldmáli Echo, tulajdonosa és vezetője Miczek Zsófia
Zöldmáli Etna, tulajdonosa és vezetője Miczek Zsófia
Zöldmáli Extreme, tulajdonosa és vezetője Miczek Zsófia

Henna du Domain Saint Hubert, tulajdonosa és vezetője Miczek Zsófia
Anouk von der Sonnenansicht, tulajdonosa Miczek Zsófia, vezetője Pap László
Rövidszőrű Magyar Vizsla Csapat
Csővárberki Újonc tulajdonosa és vezetője Szarka Ferenc
Pázmándi Pipacs Bogi tulajdonosa és vezetője Varga János
Tiszatáji Vadász Bájos tulajdonosa és vezetője Godó Zoltán
Vadászfai Óhaj vezetője tulajdonosa és Dr. Percze Sándor
Vadászfai Pergő tulajdonosa Csizmadiáné Varga Katalin, vezetője Nagy Zoltán

Volt még valami, ami számomra a legnagyobb örömet okozta, a sok díjon és címen felül.
Rengetegen jöttek gratulálni és elmondani, hogy le voltak nyűgözve a kutyáink minőségétől, tudásától, valamint a vezetők profizmusától. A Drótszőrű Magyar Vizsla csapatban három testvér is szerepelt, akiknek az életkora mindössze 17 hónap! Ezekért a pillanatokért éri meg kutyákkal foglalkozni, versenyekre és vadászatokra járni! Köszönöm a jobbik felemnek, Miczek Zsófiának, hogy megismertette és megszerettette velem ezt a fajtát, mert Vizsla nélkül, nem élet az élet és nem ember a vadász! Már úton vagyunk hazafelé, ami 10 órás intenzív vezetést jelent, de a következő napon már vadászni megyünk a ”gyerekekkel”, amit ők is pont annyira várnak, mint mi!

Forrás: Pap László – Zöldmáli Team

Megosztás

A szerzőről

Reagálj

*