fbpx

Vásárfia

0

Elérkezett a FeHoVa harmadik napja, amin általában a legtöbb látogató érkezik a vásárra. Ez a 24. alkalommal sem volt másképp. A kicsiknek és nagyoknak, vadászoknak és nem vadászoknak egyaránt egésznapos programmal szolgált, a család minden tagja számára.

A vadászati kultúra több apesktusa is bemutatásra került. Az egzotikus és külhoni trófeák és preparátumok mellett, a magyar vadászati kultúra “nagyköveteiként”, az ifjabb és idősebb kürtösök bemutatták tudásukat. Agyaki Gábor szakavatott közvetítésével, a civil látogatók is megismerkedhettek a vadászkürttel.

Valamivel ebéd után vezette be az érdeklődőket, a “vadgasztronómia” és a barbecue világába. A színpadon Sági Szilárd realtime-ban (valós időben) el is készített egy szarvas bélszínt.

A színpadon ezt követően igazi “harc” vette kezdetét, a VI. FeHoVa Kupa Nemzetközi Szarvasbőgő Bajnokság keretében.

A díszvendégként meghívott, északi szomszéd Szlovákia impozáns, díjnyertes trófeákkal, medve, zerge, hiúz preparátumkkal mutatta be vadászati lehetőségeit és területeit, a nem vadász érdeklődők számára, pedig az egyébb turisztikai érdekességeiket.

Aki az élményen kívül vásárfiával szeretett volna hazatérni, az szép számmal válogathatott a ruhaneműk, kések, fegyverkiegészítők, de vadászmotívumos dísztárgyak, képek közül. A szarvaskolbásztól kezdve, a különböző szeszesitalokon keresztül, a természet sok ajándékával talákozhatott a publikum. A nap végére a látogatók, ha meg is fáradtak, de sok új élménnyel gazdagodtak.

ZV

Megosztás

A szerzőről

Reagálj

*