Tetemest kárt okoznak a medvék Kovászna megyének

0

A Kovászna megyei környezetvédelmi ügynökség szerint mintegy 170 ezer lejre becsülhető az a kár, amelyet a tavalyi év során okoztak a medvék a megye területén.

A környezetvédelmi ügynökség igazgatója, Gheorghe Neagu pénteki sajtótájékoztatóján az Agerpres szerint azt mondta: Kovászna megyében körülbelül ezer medve él, tavaly 105, anyagi kárral járó medvetámadás történt.

Gheorghe Neagu adatai szerint 2016-ban a háziállatok elpusztításával vagy gazdaságok megrongálásával medvék által okozott kár összértéke 169-170 ezer lejre emelkedik. 2012-ben 124, 2014-ben 178, 2015-ben 50, 2016-ban 105 esetben okoztak kárt a ragadozók a megyében. Tavaly például 23 hektárnyi kukoricást, de zab- és repcetáblákat is tönkretettek és gyümölcsösökben is károkat okoztak. Harminc körüli, a tavaly medve által elpusztított szarvasmarhák, száz a juhok száma, de lovat, disznót, kecskét is öltek, és a méhészetekben szintén kárt tettek.

A farkasok nem okoztak problémát Kovászna megyében az elmúlt évben – tette hozzá a környezetvédelmi ügynökség vezetője. A mezőgazdaságban viszont jelentős, 65 ezer lejes kár írható a vaddisznók rovására. Neagu szerint akinek a gazdaságában vaddisznó okozott pusztítást, az nem kap kárpótlást az államtól, a medvével és farkassal ellentétben ugyanis a vaddisznó nem törvény által védett faj.

Forrás: kronika.ro

Megosztás

Szóljon hozzá! (A személyeskedő sértegetéseket és trágárságokat töröljük!)

*

error: Védett tartalom !!