Jeladós medve maradványait találták meg

0

Közel kétéves nyomozás után vád alá helyezték azt a korondi (Románia) orvvadászt, akinél a hatóságok egy 2015 júniusában elvégzett házkutatáson megtalálták a Milvus csoport által nyomkövetővel ellátott barnamedve maradványait. A múlt héten előállított korondi vádlott nem ismerte be a súlyos bűncselekményt. A természetvédelmi egyesület kártérítést követel.

A jeladó adatai szerint az M2 nevű medvét Korond és Farkaslaka között utaztatták elejtése után. A medvére szerelt nyomkövető nyakörv 2015. május 27-én este közvetített utoljára információkat a megfigyelőknek, az akkori helyadatok szerint a medve (vagy csak a jeladó) két óra alatt a Korond közelében található erdőből nyílegyenesen Farkaslakára jutott, mielőtt a készüléket megsemmisítették volna. Az ügyben két jogi személy emelt magánvádat, illetve követelt kártérítést: a Nagy-Küküllő Vadász és Sporthorgász Egyesület, amelynek ügykezelésébe tartozik a terület, ahol eltűnt a medve, valamint a Milvus Csoport Madártani és Természetvédelmi Egyesület, melynek tagjai a medve nyomkövetős megfigyelését végezték, hogy adatokat gyűjtsenek arról, miként használja a faj a természetes élőhelyeket, melyek a telelő- és táplálkozóhelyek, melyek a kritikus zónák az élőhely területi csökkenésének és feldarabolódásának szempontjából.

A medve elejtése miatt félbeszakadt megfigyelési projekt sikerét illetően csak mérsékelten derűlátó Domokos Csaba, a Milvus Csoport medveprojektjének koordinátora. „A nyakörv megkerült, és sikerült kiolvasni a rajta rögzített több mint két évnyi adatot. Ez az M2-nek nevezett egyed a »legsegítőkészebb adatszolgáltató« volt projektünkben. Sajnos egy évnyi adatot elvesztettünk, ugyanis még egy évig megfigyeltük volna a medvét, mielőtt a nyakörv leválik. A projektben három évig követünk egy medvét, a készülék hét óránként küldi az óránként rögzített adatokat, több mint nyolcezer helymeghatározást rögzíthettünk volna még.

A vadorzás eléggé elterjedt Romániában, remélem, ezúttal sikerül elítélni az orvvadászt” – fogalmazott a projektvezető. Elmondta, hogy a Milvus csoport a kártérítés követelésében három eurót számolt helyadatonként azért az információhalmazért, amelyet a medve elejtése miatt nem tudott begyűjteni – ez több mint húszezer eurós kárt jelent. Nem egyszerű és főleg nem olcsó követni egy állatot és elemezni a gyűjtött adatokat – indokolta a kárigénylést. „Most, hogy előállították a feltételezett elkövetőt, a korondi O. L.-t, elmondhatom, hogy a nála végzett házkutatás során talált vadhús és vadhúsból készült hústermékek képezik a bizonyítékok egy részét az ügyben” – nyilatkozta Mărmureanu Bíró Leonard, a Nagy-Küküllő Vadász és Sporthorgász Egyesület vezetője. Arról is beszámolt, hogy szerencséjük volt, ugyanis O. L. egyáltalán nem számolt azzal, hogy DNS-elemzésnek vetik alá a húsmintákat. Több tucatnyi mintát elemeztettek Németországban egy akkreditált laboratóriumban, köztük szalámit és kolbászt is. Az elemzés költséges volt, hiszen mintaként 200 eurót fizettek érte, de kétséget kizáróan beigazolódott, hogy a jeladónyakörves egyed, továbbá egy másik medve húsát tartalmazták a lefoglalt készítmények.

Az O. L. által használt leshez közel járt a keresett nagyvad, mielőtt eltűnt, továbbá az orvvadásznál megtalált maradványok alapján megállapították, hogy meglőtték az állatokat. „Kiderítettük azt is, hogy ennek az embernek sehol az országban nem volt elejtési engedélye medvére. Két medve maradványaival a mélyhűtőjében, anélkül hogy bizonyítani tudná, honnan származik a meglőtt állatok húsa, a DNS-bizonyítékok eredménye félreérthetetlen” – előlegezte meg a vadásztársulat vezetője az orvvadász felelősségre vonásának várható eredményét.

A medve értékét 40 ezer euróban állapította meg a Nagy-Küküllő Vadász és Sporthorgász Egyesület. A két állatért 80 ezer eurós kártérítést követelnek, de ha a büntetőperben elítélik a vádlottat a bűncselekményért, akkor a nyomozás, a DNS-elemzés, valamint a jogi eljárás költségeit is meg kell fizetnie. Az ügy a tanúk kihallgatásával folytatódik, a következő tárgyalás időpontját május 6-ára tűzték ki.

Forrás: greenfo.hu/szekelyhon.ro

Megosztás

Szóljon hozzá! (A személyeskedő sértegetéseket és trágárságokat töröljük!)

*

error: Védett tartalom !!