fbpx

Az erdészképzés aktualitásai

0

Az Országos Erdészeti Egyesület Oktatási Szakosztálya 2017. március 7-én tartotta soron következő ülését a Soproni Egyetem Erdőmérnöki Karának tanácstermében. A szakosztályülésen a szakosztály tagjai mellett a hagyományosan erdészeti szakképzéssel foglalkozó oktatási intézmények képviselői, valamint az erdőgazdaságok és az egyetem Erdőmérnöki Karának oktatói is részt vettek.

A szakosztályülésen a tagok először prof. dr. Lakatos Ferenc dékán Változások az erdőmérnökképzésben című előadását hallgatták meg. A dékán az előadás első részében az Erdőmérnöki Karon folyó képzéseket ismertette, majd a jogszabályi változásokból adódó feladatokat mutatta be. A megjelent Képzési, kimeneti követelményekhez (KKK) igazodva új mintatervet kell készíteni, amelyet 50–70 kredit értékben a mesterképzést megalapozó témakörök, 120–140 kredit értékben az erdőmérnöki szakmai ismeretek és 75–95 kredit értékben a választás szerinti szakmai ismeretek alkotnak.

Ismertette azokat az elvárásokat is, amelyeket az új mintatanterv kialakításakor figyelembe kell venni. Ezek: a tantárgyak számának lehetőség szerinti csökkentése, a heti óraszám és a kreditszám megegyezőségének megszüntetése, az üzemi gyakorlatok hosszának csökkentése, a kontaktórák számának csökkentése. Az előadást követően a szakosztály tagjai kérdéseket tehettek fel.

Hoczek László, a Roth Gyula Erdészeti és Faipari Szakképző Iskola és Kollégium igazgatója hozzászólásában felvázolta a középfokú képzés jelenlegi helyzetét, és felhívta a figyelmet arra, hogy ismét rendkívül nagy szükség lenne az erdőmérnöktanár-képzés bevezetésére, hiszen a középfokú iskolák számára rendkívül fontos az erdőmérnök-tanári végzettségek biztosítása.

A második napirendi pontban Andrésiné dr. Ambrus Ildikó szakosztályelnök tartott előadást a középfokú oktatási intézmények által köthető tanulószerződésekről, az együttműködési megállapodások lehetőségeiről, valamint a nyári gyakorlatokról. Kiemelte annak a jelentőségét, hogy 2016. február 1. óta az FM-hez tartozó agrárszakképző intézményeknek lehetőségük van tanulószerződést kötni a saját akkreditált tangazdaságukban gyakorlatot teljesítő diákokkal, ami ösztönzően hathat a szakmában tanulókra. A nyári gyakorlatok terén pedig fontosnak tartja, hogy az együttműködési megállapodással gyakorlatot teljesítő diákok esetében is készüljön az erdőgazdaságok számára egy részletes tematika a gyakorlatok során teljesítendő feladatokról.

A harmadik előadást Halápi Nándor, a szakosztály titkára tartotta. Előadásában tájékoztatott a szakmai tanulmányi versenyekről. Részletesen ismertette a Vadászvetélkedő feladatait, az Országos Szakmai Tanulmányi Verseny feladatait és megvalósításának módját, illetve azokat a problémákat, amelyek a versenyszervezések során jelentkeznek. Tájékoztatott a dr. Szepesi László erdész-gépész versenyről is, amely jelenleg a nemzetközi erdészverseny válogatóversenye.

A szakmai versenyekhez tartozik még a szakmunkásképzésben részt vevő tanulók Szakma Kiváló Tanulója Versenye, amelyről a szakosztály elnök tartott még kiegészítést.

A következő napirendi pontban a tagok a 2017. évi egyesületi programokról, különösen az oktatást érintő eseményekről kaptak részletes tájékoztatást.

A hivatalos program lezárását követően még kötetlen beszélgetést folytattunk az oktatás aktuális problémáiról.

Forrás: oee.hu/OEE Oktatási Szakosztály/Andrésiné dr. Ambrus Ildikó

Megosztás

A szerzőről

Reagálj

*