fbpx

Kutyakérdés: ismételten a felelős kutyatartásról…

0

Az utóbbi hetekben igen feszült a helyzet a kutyatartó civilek és a vadászok között, amely szituációt a média természetesen kihasznál, így mostanság viszonylag gyakran olvashat az ember elkóborolt kutyák, valamint az őket védő állatvédők és a vad, illetőleg a vadászok konfliktusáról. Talán mondanunk sem kell, hogy többnyire a zöldruhások vannak negatív szereplőként feltűntetve…

Ezúttal azonban kivételes, a vadászokat életszerű szemszögből bemutató írás látott napvilágot a heol.hu-n. A cikk szerint két nagytestű kutya sebesített meg egy őzet a nagygombosi (Hatvan, Heves megye) volt laktanya közelében.

Újra felvetődött tehát a felelős állattartás kérdésköre, amelyről mi is többször szóltunk már honlapunk és az újság hasábjain is. Örvendetes, hogy ezt a szempontot már állatvédő szervezetek is tárgyilagosan kommunikálják a civilek irányába és nem a vadászokra mutogatnak. A szóban forgó ügyben érintett Kutyaszív Alapítvány vezetője, Rudas Aranka az alábbi nyilatkozatott tette a heol.hu irányába: „a történtekért nem az ebek hibáztathatók, s éppen azért fordult a nyilvánossághoz, hogy ráirányítsa a figyelmet az állattartók felelősségére.”

Az őzet a cikk szerint a vadászoknak meg nem nevezett módon – valószínűleg kegyelemlövéssel – kellett megszabadítaniuk a szenvedéstől. A kutyák a közeli üzemi telephelyről származtak, amelynek fővárosi tulajdonosát értesítették a történtekről.

Megosztás

A szerzőről

Reagálj

*