fbpx

XI. TRÓFEA Vadgasztronómiai Fesztivál

0

Június 10-én (szombaton) a Tamási, Miklósvári parkerdőben a vadételeké lesz a főszerep. Tamási város és a Gyulaj Zrt. közös rendezvényén számos érdekes programmal várják az érdeklődőket.

A vadászkürtös bemutató és a St. Hubertus mise, illetve a köszöntők után, a hagyományos vadászati módokkal, solymászattal, honfoglalás kori fegyverekkel és a magyar kutyafajtákkal ismerkedhetnek meg a látogatók. A benzin füst szerelmesi, a STIHL TIMBERSPORTS  csapatának fűrészeinek teljesítményében gyönyörködhetnek. A fesztivál melletti lőtéren, Történelmi Lövészfegyveres Vadász-lövész Országos Bajnokságon mérik össze tudásukat a feketelőpor szerelmesei. Egész nap rotyognak majd a főzőcsapatok bográcsaiban a finomabbnál, finomabb vadételek, a gasztronómia iránt érdeklődők Kaldeneker György főzőbemutatóját is megtekinthetik. Termelői és kézműves vásár, honfoglalás kori udvar, kovácsműhely, DeerParade – StreetArt képzőművészeti performance, Boros Andrea vadászfestő kiállítása, népi játszótér és tűzoltóautó bemutató is várja a látogatókat. Délután a talpalávalót a Pántlika néptánc együttes, a Tamási Koncert-Fúvószenekar, a KURUL dobosok, Keresztes Ildikó és „A Madarak” zenekar szolgáltatja.

vadgasztrofesztival tamasi

A szervezők várnak mindenkit szeretettel a rendezvényen, immár 11 alkalommal.

Forrás: Gyulaj Zrt.  

Megosztás

A szerzőről

Reagálj

*