fbpx

59 arany, 70 ezüst és 68 bronz

0

A Jász-Nagykun- Szolnok megyei Vadász Szövetség és a Jász-Nagykun- Szolnok megyei Vadászkamara május 7-én – anyák napján – tartotta őzbak trófeaszemléjét Szolnokon. Az esemény pikantériája, hogy ehhez hasonló szakmai programot korábban még nem tartottak a környéken.


Az érdekképviseletek célja volt, hogy a nagyközönség számára bemutassák a megye legjelentősebb nagyvadjának számító őz vadászati idényének kezdetén esett legkiválóbb bakokat. A kiállított agancsokat az április 15-től május 1-ig tartó időszak alatt zsákmányolták.
A szemlét dr. Kovács Sándor, a megyei vadászkamara elnökének köszöntő szavai után Szabó Ferenc miniszteri megbízott nyitotta meg. Beszédében kiemelte a megye őz-, és apróvad-gazdálkodásának országos jelentőségét, amelynek még fontos szerepe lehet a 2021-ben rendezendő világkiállításon is. Utóbbi rendezvénnyel kapcsolatban megjegyezte, hogy gr. Károlyi József miniszteri biztos vezényletével 12 munkacsoport alakult, amelyek a napokban meg is kezdik a munkát.
Külön köszöntötte a Földművelésügyi Minisztérium új osztályának munkatársait, a megyében szolgálatot teljesítő tájegységi fővadászokat. Kiemelte fontos szakmai szerepüket a hosszútávú üzemtervi ciklusban. Elmondása alapján két héten belül megjelenhet a vadászati törvény végrehajtási rendelete, amely nem csak a vadászatra jogosultak mindennapi életét tenné végre helyre, hanem a tájegységi fővadászok szakmai munkáját is erősítené.
Szabó Ferencet követően Benedek Fülöp, a helyi vadász szövetség elnöke köszöntötte a résztvevőket. Beszédében kiemelte, hogy a megyében csupán egy-két területen nincs rendezve a jogosultság kérdése, ennek függvényében 72-73 vadászterület lesz Jász-Nagykun- Szolnokban. Méltatta a jogosultak áldozatos munkáját, amely a kiállított trófeákban tükröződik.
A szakmai értékelést Kasuba András kamarai titkár tette meg, akitől megtudhattuk, hogy 29 vadászatra jogosult vonultatta fel az idénykezdetben terítékre hozott bakok agancsait. A megyében ezidáig 597 őztrófeát bíráltattak a jogosultak, amelyből 197 lett érmes; 59 arany, 70 ezüst és 68 bronz. A tömegeket tekintve 29 agancs 500 gramm feletti, amelyek közül kettő a 700 grammot is meghaladja.

PSZ

Megosztás

A szerzőről

Reagálj

*