fbpx

25 milliárdos pályázat a Vidékfejlesztési Programban

0

Csaknem 25 milliárd forint pályázható innovációs projektekre a Miniszterelnökséghez tartozó Vidékfejlesztési Programban. Olyan programokat kívánnak támogatni, amelyek hozzájárulnak a mezőgazdasági termelékenység és fenntarthatóság javításához, illetve a környezetvédelmi szabályok feltételeinek megteremtéséhez. A forrásra május 30-tól várhatóan november 30-ig lehet pályázni.

Az Európai Innovációs Partnerség (EIP) keretén belül megvalósuló program keretösszege 24,95 milliárd forint – mondta Nagy Attila, a Miniszterelnökség európai mezőgazdasági vidékfejlesztési alap stratégiai főosztályának főosztályvezetője. Ebből innovációs operatív csoportok létrehozását, működtetését, illetve e konzorciumok innovatív projektjeinek megvalósításához szükséges beruházásait támogatják. A forrásra május 30-tól várhatóan november 30-ig lehet pályázni.

A forrásból csak olyan új projektek támogathatók, amelyekhez a pályázók még nem kezdtek hozzá. Egy konzorciumnak legalább öt tagból kell állnia, és a tagok negyven százalékának az adott szakágazatban kell tevékenykednie. A program az innovációs csoportok létrehozását 100 százalékos intenzitással támogatja, és egy-egy csoport legfeljebb 150 ezer eurónak megfelelő forintot nyerhet el.

A mezőgazdasági termeléssel, a borászattal és az élelmiszer-feldolgozással kapcsolatos innovatív fejlesztésekre egyéni beruházásnál legfeljebb 206 ezer euró, kollektív beruházás megvalósításakor maximum 1 millió 30 ezer euró igényelhető. Az erdőgazdálkodáshoz kötődő beruházások maximális támogatási összege 112 ezer, illetve 560 ezer euró. A program célja, hogy olyan fejlesztések valósuljanak meg, amelyek hozzájárulnak a mezőgazdasági termelékenység és a fenntarthatóság javításához, illetve az egyre szigorodó környezetvédelmi szabályok feltételeinek megteremtéséhez.

A pályázatot nem kutatóhelyeknek írták ki, így önálló tudományos kutatási projektekkel nem lehet pályázni. Azokat az elképzeléseket sem támogatják, amelyek nem használnak fel tudományos ismereteket – hangsúlyozta a főosztályvezető.

Forrás: MTI

Megosztás

A szerzőről

Reagálj

*