fbpx

Megjelent a Vhr!

0

A Magyar Közlöny 70. számában megjelent a földművelésügyi miniszter 24/2017. (V. 17.) FM rendelete, amely tartalmazza a vad védelméről, a vadgazdálkodásról, valamint a vadászatról szóló 1996. évi LV. törvény végrehajtásának szabályairól szóló 79/2004. (V. 4.) FVM rendelet módosításait.

A végrehajtási rendelettel júniusi lapszámunk jogi rovatában részletesen foglalkozunk majd, de addig is felhívnánk olvasóink figyelmét a közlönyben szereplő szöveg néhány kardinális pontjára:

– NAGYON FONTOS VÁLTOZÁS: Eddig a törvény az elektronikus képnagyítóból vagy képátalakítóból álló, éjszakai lövésre alkalmas célzóeszközök (például éjjellátó célzóberendezések) vadászaton való használatát tiltotta ugyan, ám most az új rendelet már a vadászaton történő birtoklást is megtiltja, amely ezentúl vadászat rendje megsértésnek minősül.

– Az előzetes várakozásokkal szemben az állami vadászjegy kiállításának és érvényesítésének díja változatlanul tízezer forint maradt.

– A rendelet igyekszik javítani a hivatásos vadászok helyzetén, így 11. számú mellékletben meghatározza azon ruhadarabokat és felszereléseket, amelyet a vadászatra jogosultnak a vadőr számára biztosítania kell, továbbá külön kitér a különféle lődíjakra is. „Az elejtett, elfogott borzért, nyestért tizenöt darab sörétes vagy három darab 1000 joule-nál nagyobb csőtorkolati energiájú golyós lőszer, aranysakálért, nyestkutyáért, mosómedvéért ötven darab sörétes vagy öt darab 1000 joule-nál nagyobb csőtorkolati energiájú golyós lőszer” jár a vadőröknek. Továbbá a „december 1. és április 30. közötti időszakban elejtett, elfogott rókáért hetvenöt darab sörétes vagy tíz darab 1000  joule-nál nagyobb csőtorkolati energiájú golyós lőszer, május 1. és november 30. közötti időszakban történt elejtése, elfogása esetén pedig tíz darab sörétes vagy kettő darab 1000 joule-nál nagyobb csőtorkolati energiájú golyós lőszer illeti meg” a hivatásos vadászokat a vadászatra jogosult költségére.

A változások a többi között érintik továbbá a vadaskerti vadtartás és vadászat szabályrendszerét, a szőrmés- és szárnyas kártevők tervszámaitól való elmaradás esetén érvényesíthető szankciókat, előírja a megkülönböztető színű szalag vagy jelzés viselését társas apróvad-vadászaton, illetőleg rendelkezik a trófeabírálatról, külön tekintettel a szakszerűtlen elejtés következményeire.

A rendelet a kihirdetését követő nyolcadik napon lép majd hatályba.

A végrehajtási rendeletet tartalmazó Magyar Közlönyt ide kattintva olvashatja el.

Forrás: VL

Megosztás

A szerzőről

Reagálj

*