fbpx

Év erdésze verseny országos döntő

0

Kaszópusztán, a Kaszó Zrt. szakmai szervezésében vette kezdetét június 21-én, az Év erdésze verseny idei országos döntője. A hivatalos verseny megnyitóra és a sorszámhúzásra – a nagy melegre is tekintettel – a helyszín szellemiségéhez méltóan tölgyek árnyékában és a Szent Hubertusz kereszt előtt került sor.

A megjelent versenyzőket és kísérőiket a versenyt kiíró Országos Erdészeti Egyesület nevében Lomniczi Gergely főtitkár, a szakmai részt szervező Kaszó Zrt. képviseletében Galamb Gábor vezérigazgató, a versenybírók nevében Márványi Csaba a Somogy Megyei Kormányhivatal erdészeti osztályvezetője köszöntötte. A bírók bemutatását és a szakmai verseny részleteit Horváth László (Kaszó Zrt.) főszervező ismertette.

A sorszámok kihúzása után az első napon a korong- és golyóslövészeté volt a főszerep a felsőbogátpusztai Hertelendy-kastély lőpályáján. A csütörtöki versenynapon az összetett írásbeli feladatsor megírására, illetve a felismerési és gyakorlati feladatokra került sor.

DSC_0063

A 22 induló versenyző közül a SEFAG Zrt. erdésze, Szehágel István lett az első helyezett, így ő nyerte el idén az Év erdésze kitüntető címet.

A második helyezett a Vértesi Erdő Zrt. munkatársa Baracs Zsolt lett, míg a dobogó harmadik fokára Vámos Károly az EGERERDŐ Zrt. erdésze állhat majd. A hivatalos díjátadásra az OEE 148. Vándorgyűlésén kerül sor.

Forrás: Országos Erdészeti Egyesület

Megosztás

A szerzőről

Reagálj

*