fbpx

Tíz elefánt pusztult el Zimbabwében

0

Tíz elefántot, köztük egy anyát és borját mérgezték meg a zimbabwei Hwange Nemzeti Parkban. Egy vödör toxikus anyagot is találtak a helyszínen, illetve pár állatnak már levágták az agyarait.

Az első mérgezéses eset a 15 milliós kelet-afrikai országban 2013-ban történt, akkor is a Hwange Nemzeti Parkban. Több mint száz elefánt halt meg, azóta gyakori módszere ez az orvvadászoknak. Azonban nem csak az elefántok pusztulnak el így kínok között, hanem a húsukból evő ragadozók – oroszlánok, hiénák, sakálok -, illetve a méregből ivó antilopok, zebrák és egyéb élőlények.

Ciánnal ölnek

Az orvvadászok két kedvenc mérge a híg nátrium-cianid oldat és a paraquat, egy szerves gyomirtó hatóanyaga. Ráadásul mindkét szerhez nagyon könnyű hozzájutni az országban (az EU-ban a paraquat tiltott vegyszernek számít), aminek nagy előnye, hogy csendben megölhetik vele a nagytestű emlősöket.

Az elpusztult elefántokat így leggyakrabban csak repülőről veszik észre, bár most a biztonsági erők gyorsak voltak: három letartóztatás is volt hétvégén, az egyik vádlottnál pedig elefántcsontokat találtak.

Az orvvadászra is vadásznak

Az elefántok veszélyeztetett fajnak számítanak, a zimbabwei kormány pedig szeretné, ha a faj fennmaradna. Ezért zéró toleranciát hirdetett az orvvadászok ellen: a rangereknek jogukban áll megölni őket, így igen szerencsésnek mondhatja magát az az orvvadász, akit élve fognak el. Akit pedig elefántcsonttal vagy méreggel kapnak el, az minimum kilenc év börtönt kaphat.

A helyzetet ugyanakkor nehezíti, hogy az emberek szegények, az üzletben pedig sok pénz van – egyetlen agyar 90 ezer forintot ér. Így az orvvadászok mellett a falusiak, a hivatalnokok, de még egyes vadőrök is részt vesznek az orvvadászatban, az illegális kereskedelemben.

Forrás: forestpress.hu

Megosztás

A szerzőről

Reagálj

*