fbpx

Munkácsi diákok vendégeskedtek Borsod megyében

0

25 kárpátaljai gyerek vendégeskedett az ÉSZAKERDŐ Zrt.-nél. A munkácsi diákokat – és két kísérőjüket – négy napon át látta vendégül az erdőgazdaság. Rencsiné Ágh Márta humánpolitikai osztályvezető, az erdei iskolai programok koordinátora irányításával változatos programon vehettek részt. Kézműves foglalkozások, túrák, sétalovaglások – a gyerekek nem unatkoztak Borsod-Abaúj-Zemplén megyében.

A tábor zárónapján, a Csanyiki Erdőház Erdészeti Erdei Iskolában meglátogatta a gyerekeket Ugron Ákos Gábor, a Földművelésügyi Minisztérium helyettes államtitkára és Zay Adorján, az ÉSZAKERDŐ Zrt. vezérigazgatója.

Ugron Ákos Gábor köszöntőjében arról beszélt: Miskolc és környéke az egyik legszebb helye Magyarországnak, úgyhogy érdemes eljönni ide. Emlékeztetett, hogy az állami erdőgazdaságok idén öt csoportot fogadtak: Zalában 3 erdélyi csoport vendégeskedett, Kárpátaljáról pedig két csoport érkezett, az egyik az ÉSZAKERDŐ Zrt.-hez. A helyettes államtitkár azt kérte a gyerekektől, hogy az itt szerzett tapasztalatokat “vigyék” magukkal, és próbálják otthon is megfigyelni a természetet.

Az ÉSZAKERDŐ Zrt. örömmel vállalta a kárpátaljai gyerekek vendéglátását – jelentette ki Zay Adorján. Az erdőgazdaság négy erdei iskolájában 10-15 ezer gyerek fordul meg évente, főként az anyaországból, de bízom abban, hogy a jövőben egyre több határon túli diák látogat majd el hozzánk – fogalmazott a vezérigazgató.

A gyerekek egy-egy ajándékcsomagot vehettek át, majd egy lillafüredi program után utaztak vissza Kárpátaljára.

Forrás: ÉSZAKERDŐ Zrt.

Megosztás

A szerzőről

Reagálj

*