fbpx

Fokozott óvatosságra van szükség az utakon

0

A hazai nagyvadfajok (augusztusban az üzekedés, szeptemberben a szarvasbőgés, októberben a barcogás, és novembertől a búgás, illetve a muflonok berregése) párzási időszakának beálltával fokozott óvatosságra van szükség az utakon, hogy elkerülhetőek legyenek a vad gázolása miatti balesetek – mondta az Országos Baleset-megelőzési Bizottság főtitkára az M1 aktuális csatornán hétfőn.

Kiss Csaba emlékeztetett arra, hogy táblával jelzik az utakon, ahol fokozott lehet a vadveszély. Kihangsúlyozta, hogy ezeken a helyeken fokozott figyelemmel, lassabban kell haladni, hogy a vad gázolását, illetve a hirtelen fékezés miatt, a ráfutásos baleseteket el lehessen kerülni.

A statisztikák szerint a balesetek 0,6 százaléka vad-gépjármű ütközésből ered, ezek egyharmada súlyos, kétharmada könnyű sérüléssel végződik. Kiss Csaba elmondása szerint nem jellemző, hogy ezekben a balesetekben emberek életüket vesztenék. Megjegyezte ugyanakkor, hogy a motorosok nagyobb veszélynek vannak kitéve.

Forrás: MTI

Megosztás

A szerzőről

Reagálj

*