fbpx

Hivatalos: Bajorországban farkasok születtek

0

A farkas már jó pár éve megjelent a Bajor-hegyvidéken, a hatóságok, ha kicsit késve is, de most hivatalosan megerősítették a ragadozók jelenlétét – olvasható a jagderleben.de oldalán.

A Bajor Állami Környezetvédelmi Hivatal (LFU) augusztus 4-én kiadott sajtóközleménye szerint, már egy ideje figyelemmel kísérnek két párt a Grafenwoehr-ni katonai kiképző területen, amelyek utódoknak adhattak életet. A hivatal gyanúja beigazolódott, mivel július 28-án, egy vadkamera éjszakai felvételén három kölyök látható. Sejtésük szerint további fiatal egyedek is lehetnek, de erre eddig bizonyítékot nem találtak. 150 év után, ezek a kölykök az első szabadon született farkasok Bajorországban.

Az intézkedéseket késleltette, hogy jelenleg a tartományban „Stufe 2”, azaz kettes szintű gazdálkodási terv van életben a farkasokkal kapcsolatban. Ami annyit tesz, hogy a vidéken csak legeltetni lehet, a ragadozókra vonatkozó állománykezelési terv még nem készült. Ezért a természetvédelmi hivatalt élesen bírálták is, ennek az akció tervnek a kidolgozása most folyik.

farkasSok állattartó és panziós fél, hogy a farkasok milyen károkat fognak okozni a legeltetett állatokban és, hogy miattuk csökkenhet a turizmus is.

Forrás: jagderleben.de  

Fordította: ZV

Megosztás

A szerzőről

Reagálj

*