fbpx

Egész napos mulatság

0

Augusztus 19-én rendezték meg a Jász-Nagykun-Szolnok megyei vadásznapot, amelynek idén Martfű városa adott otthont. A gyönyörű környezetben elhelyezkedő település neve, sokak számára csak a hírhedt „rém” miatt cseng ismerősen, pedig Martfű ennél jóval több izgalmat tartogat.

A Martfűi Ünnepi Napok fő pillére, az immár hatodik alkalommal megrendezett ÖrökZöld Tisza Fesztivál volt, amely sokszínű programokkal és neves fellépőkkel rengeteg látogatót csábított ki a helyszínül szolgáló Termál Kempingbe. A fesztivál a Martfű Termál SPA és Martfű Város Önkormányzata szervezésében valósult meg. A programsorozatba ágyazva augusztus 19-én tartották a megyei vadásznapot, amely nagyságát mutatja az is, hogy a megnyitón mintegy 30 vadásztársaság tette tiszteletét. A szervezők esélyt se adtak az unalomnak, programok széles palettája közül válogathattak a vadászat iránt érdeklődő vendégek. Az impozáns trófea- és vadászkiállítás mellett, vadászkutya bemutató, bogrács-főzőverseny és zenés-táncos produkciók is színesítették a napot.

Vári Dávid, kreatív séfünk természetesen ezt a vadásznapot se hagyta ki és izgalmas látványfőzés-bemutatóval szórakoztatta a nagyközönséget. Az eredményt bárki megkóstolhatta, a szarvas-steak és az árpagyöngy párosáért az izzasztó hőség ellenére is sorban álltak az érdeklődők.

A főzőverseny eredmény hirdetése után tombolasorsolás nyugtázta a napot, ahol értékes vadászati meghívások és fődíjként egy Baikal vadászpuska talált szerencsés gazdára. Azok, akik nem fáradtak el kellően az egész napos mulatságban, este 20.30-tól az Irie Maffia zenéire tombolva vezethették le felesleges energiájukat.

IMG_0445

Forrás: Zsigmond Csilla

Megosztás

A szerzőről

Reagálj

*