fbpx

Újabb egyeztetés a vadgazdálkodási alapról

0

Az Országos Magyar Vadászkamara Vadvédelmi és Vadgazdálkodási Bizottságának illetékes tagjai újabb egyeztetést tartottak a vadgazdálkodási alapról augusztus 31-én. A végleges tervezet heteken belül elkészül, és az OMVK Elnöksége szeptember második felében elfogadhatja az alap működésének részletes szabályait.

A vadászati érdekképviseletek budapesti, Medve utcai központjában megtartott ülésen meghívott szakértőként részt vett Szakáné Dr. Burányi Mária, a SEFAG Erdészeti és Faipari Zrt. Jogi és igazgatási osztályának vezetője is.

A vadgazdálkodási alapba évente mintegy 650 millió forint kerülhet, a felhasználásról pályázati úton születhet döntés. Pályázatot – amelyhez a céloktól függően maximum 50%-os önrészre is szükség lesz – kizárólag vadászatra jogosultak és azokból szerveződött konzorciumok nyújthatnak be. A célokat az OMVK Vadvédelmi és Vadgazdálkodási Bizottságának javaslatai alapján évente az országos elnökség határozhatja meg, a pályázati anyagokat a megyei Területi Szervezetekhez kell majd benyújtani, végleges döntést az országos elnökség hoz.

Fontos, hogy a teljesítést ellenőrzik a megyei vadászkamarák felügyelőbizottságai a vadgazdálkodási bizottságok bevonásával, és amennyiben hiányosságra derül fény, visszafizetési kötelezettség terheli a pályázót.

A első pályázatokat a tervek szerint 2017. november 30-áig lehet majd benyújtani, és 2018. március 31-én várhatóan eszközölhetők lesznek a kifizetések is.

Forrás: OMVK

Megosztás

A szerzőről

Reagálj

*