Állománycsökkentés

0

A déli Arizona államban kanyargó Grand Canyon (Nagy Szurdok) Nemzeti Parkban túlzottan elszaporodtak a bölények, és ez részben az állatállomány korcsosulásához, részben pedig a terület természeti erőforrásainak kimerüléséhez vezet. Ezért a Nemzeti Parkok szövetségi hivatala – amely a belügyminisztériumhoz tartozik – úgy döntött, hogy önkéntes vadászokra bízza az állomány ritkítását.

Lottósorsolással választják ki, azokat a személyeket, akik a létszámapasztásért felelnek majd.

Munkájuk hosszadalmas lesz, hiszen három-öt év alatt kell, 600-ról 200-ra csökkenteniük a kanyon körüli erdőkben barangoló bölények állományát.

Az 59 Nemzeti Parkot működtető Amerikai Nemzeti Park Szolgálat a napokban adta meg az engedélyt a bölényvadászatra, ám a Grand Canyon park vezetői egyelőre még csak a részletek kidolgozásánál tartanak. Eddig már konzultáltak a coloradói, a dakotai, és a wyomingi nemzeti parkok illetékeseivel, megkérdezve őket egy másik faj, a jávorszarvas állományának egészséges megőrzéséről és vadásztatásuk módjairól.

A Grand Canyon bölényeinek őseit, még az 1900-as évek elején, Arizona északi vidékein honosították meg. Akkor azon a tájon még farmergazdálkodás folyt, és a bölényeket a szarvasmarhákkal keresztezték. A mai kószáló csordák tagjai, e fajta utódai. Valamennyi vad Arizona állam tulajdonát képezi, és évente 122-őt lehet elejteni közülük.

A bölények azonban az elmúlt évtizedekben a Grand Canyon területére költöztek, ahol viszont tilos a vadászat. Ezért elszaporodtak, és ha az állományt nem ritkítják, akkor tíz éven belül csaknem kétezerre növekszik a számuk.

A bölényvadászat kutyák nélkül, gyalogosan és nem szekérről, lóról vagy lesállásról történik, általában alkonyatkor és hajnalban, amikor kiváltanak a tisztásokra legelni.

Forrás: MTI

Megosztás

Szóljon hozzá! (A személyeskedő sértegetéseket és trágárságokat töröljük!)


*

error: Védett tartalom !!