fbpx

Idénynyitó szentmise Csehbányán

0

Második alkalommal rendezték meg szeptember 9-én, azt a Szent Hubertus misét Csehbányán, amelyet a vadászati főidény kezdetére időzítettek. Az eseménnyel az elhunyt vadászok és a vad előtt tisztelegtek a résztvevők.

A Csehbánya szélén álló, Szűz Mária tiszteletére szentelt kápolnánál gyűltek össze hivatásos és sportvadászok, vadászkamarai vezetők, illetve az érdeklődő helyiek a Hajag Vidéki Vadásztársaság meghívására. A bükkerdővel körülölelt terület méltó helyszíne az ünnepélyes eseménynek, amelyen nem csak a résztvevőket, de a feldíszített lovak húzta szekéren érkező trófeás vadat is megáldotta Fuchs Tibor ajkai káplán, a szentmise vadászias jellegét pedig a Bakony Vadászkürt Egylet által megszólaltatott liturgikus dallamok erősítették.

– Ez a szentmise is jele annak, hogy összefogást szeretnénk kialakítani a megyében a kamara, a VERGA Veszprémi Erdőgazdaság Zrt., a Bakonyerdő Erdészeti és Faipari Zrt. és a vadgazdálkodók között. Úgy gondoltuk, hogy ez az időszak a legalkalmasabb erre az eseményre, hiszen a vadásznapok már lezajlottak, és elindul az új vadászidény. Az eseménnyel az elhunyt vadászok és a vad előtt tisztelgünk – mondta el Pap Gyula. A Veszprém megyei vadászkamara  elnöke bízik abban, hogy hagyomány lesz a szezonnyitó csehbányai eseményből, amelyre nem csak vadászokat, de minden érdeklődőt várnak, akit megfog ennek a helyszínnek a hangulata, a vadászkultúra vagy éppen természetvédő. Mint fogalmazott, az igazi érték az, ha miután megszületik egy ilyen közösségi esemény gondolata, és megvalósult az első alkalom, azt később hagyomány jelleggel fent is tudjuk tartani. Az elnök arra is kitért, hogy Szent Hubertus mellett a magyar vonatkozású, vadászathoz kötődő gyökereket is sokan kutatni kezdték. – Mi Bakonybélben, a Hubertlaki Kereszt megalkotásakor Szent Imrét említettük, mint egy olyan magyar szentet, aki a vadászathoz kötődik, de Sümegen már Szent Euszták misét is tartottak. Úgy tűnik, a vallásosság és a vadászat közös gyökereinek kutatása egyre inkább kibontakozik – tette hozzá.

mise4

Feltehetőleg a Szent Hubertus kultuszt egyébként megelőzte Szent Euszták kultusza, ám mára feledésbe merült. Szent Euszták, vagyis Placidus ugyan római katona volt, de Pannóniában is szolgált Traianus császár idején. A feljegyzések szerint egy napon vadászat közben szarvasrudlira bukkant, és észrevett egy gímbikát, amelyik a többinél pompásabb és nagyobb is volt, őt kezdte üldözni. A szarvas egy szirt tetejére hágott, majd agancsai között Krisztus jelent meg, és megszólította őt: „Miért üldözöl, Placidus? Irántad való irgalomból jelentem meg néked ebben az állatban. Én vagyok Krisztus, akit te ismeretlenül tisztelsz. Alamizsnáid feljutottak színem elé, ezért jöttem el. E szarvasban, akire vadásztál, én vadásztam terád.” Placidus megtért, és küzdelmes élete végén vértanúhalált halt. Ma a vadászok, természetjárók és a vadászebek segítője és védőszentje.

Léman Imre, a Hajag Vidéki Vadásztársaság elnöke elmondta, szeretnék minden év szeptemberének második szombatján megrendezni a szezonnyitó szentmisét. – Az ötlet vadászmesterünktől, Eckert Zoltántól származik. Nemcsak a Veszprém megyei vadászkamara, de a VERGA és a Bakonyerdő Zrt., valamint Csehbánya Község Önkormányzata is a rendezvény mögé állt – tette hozzá az elnök. A szentmise után a csehbányai sportpálya mellett hidegtálakkal, vargányagombás vaddisznótokánnyal és vaddisznópörkölttel látták vendégül a résztvevőket a házigazda Hajag Vidéki Vadásztársaság vadászai.

Forrás: OMVK Veszprém megyei Területi Szervezete/ Mizsei Bernadett

Megosztás

A szerzőről

Reagálj

*