fbpx

Gyulaji „leg”

0

Idén a „legek” dőlnek meg a Gyulaj Erdészeti és Vadászati Zrt. vadászterületein. Legutóbb egy igazán kapitális méretű gímbika esett a Tolna megyei állami erdészeti részvénytársaság Kisszékelyi Vadászterületén. A 13,14 kilogrammos, 24 órás agancstömeggel bíró öreg bika egy svéd elejtő által került terítékre. A 71. születésnapjára szánt bikát, szintén vadász fia ajándékozta az idős jágernak. Szeptember 16-án, a hajnali lesvadászat eredményeként elejtett agancsár évtizedek óta – de talán valaha – a legnagyobb gím, amelyet a területen láttak és ejtettek el. Könnyen kijelenthető, hogy sem a reggel fél ötre a vadászházhoz érkező, rendkívül szerencsés kerületvezető vadász kolléga – Kovács Károly –, sem a terepen kissé nehezen mozgó, lelkes vadászvendég nem sejtette, hogy pár óra elteltével helyi vadásztörténelmet írnak. A terepjárót letéve a bőgőterület felé körülbelül 1 kilométert cserkelve, jó széllel egy Y-alakú vadföldet ültek le, amely két völgy találkozásánál volt található. A kiválasztott lesről a vadföld mindkét völgyének jó része belátható volt. A nem túl intenzív bőgés ellenére, 4-5 gímbikát is láttak kiváltani, sőt ritkaságszámba ment, ahogy egy jó félórás, reggeli barcogás is volt a völgyekben a szeptember közepi időpont ellenére. Háromnegyed hét tájékán egy, a vadföldön átváltó gímtarvad csapatra lettek figyelmesek, amelyeket kisvártatva, 6.52-kor, körülbelül 200 méterre a lestől megjelenve a képen látható óriás követte. A lőtávolságot a vadászvendég túl nagynak ítélte, így maradt a feszült várakozás, hogy a bika közelebb kerül-e, vagy bevált a tarvad után a sűrűbe. Mérhetetlen vadászszerencse kellett hozzá, de az agancsár a les felé vette az irányt, majd körülbelül 80 méterre meg is közelítette azt, ahonnan aztán a vendég egy jól irányzott lövéssel elejtette a kapitális vadat. Némi halálvágta után az erdőbe beváltva találták meg az előtte soha nem látott hatalmas agancsú bikát. A 12 évesre bírált óriási agancs az országos bírálaton 241,62 nemzetközi pontot ért el. A vadászszerencse pikantériája, hogy az elejtett bika – az mellett, hogy nagy valószínűséggel élete legnagyobb gímje – egyben első elejtett szarvasa is volt a vendégnek. Ennek fényében különösen is, szívből gratulálunk mind az elejtőnek, mind a kísérőnek egyaránt!

Forrás: Gyulaj Zrt.

Megosztás

A szerzőről

Reagálj

*