fbpx

Ízelítő októberi lapszámunkból

0

A Magyar VADÁSZLAP idei tizedik lapszámában ezúttal a magyar ötöst és a velük kapcsolatos szakmai kérdéseket járjuk körül. A lapot október 5-től keresse az újságosoknál! Ha nem akar addig várni, akkor pár perc alatt könnyen előfizethet (így a magazin már korábban a postaládájában várja majd), amennyiben ide kattint.

A tartalomból:

– Olvasóink megszokhatták, hogy időről-időre átengedjük tőmeletti szakembereknek a klaviatúrát, hogy az adott témát illetően megfogalmazhassák szakmai véleményüket. a magyar ötössel kapcsolatosan sem volt kérdés, hogy erre a lépésre szükség van, így e havi vezető cikkünkben hátra hagyjuk a szó klasszikus értelmében a szórakozást és szakmázunk! Az írásban megszólalnak erdőgazdasági szakemberek, továbbá Jung Jenő, Pálinkás István és Szabó Attila.

– Tizenhatezer hektár, két világrekord, jóval ezren felüli éves nagyvadteríték – dióhéjban így lehetne jellemezni hazánk, s talán az egész földkerekség egyik legjobb, leghíresebb vadászterületét. A Nyírerdő Zrt. gúthi vadászterülete példátlan módon eddig két ízben, 1992-ben, illetőleg 2004-ben is elnyerte a nemzetközi vadászati és vadvédelmi tanács legrangosabb szakmai elismerését, az Edmond Blanc díjat. nem véletlenül! De vajon hogyan lett 30 év alatt egy „leszállóágban lévő” apróvadas revírből nagyvadparadicsom? Ennek eredtünk nyomába Bartucz Péter erdészeti igazgató segítségével…

– Napjaink rohamosan elanyagiasodó világában szinte minden problémánkra megoldást nyújt a dombornyomott plasztikkártyáink armadájának valamelyik tagja, ám a vadászatban – istennek hála – vannak dolgok, amelyek megfizethetetlenek. Ilyen páratlan élmény például valamiből terítékre hozni az elsőt. A téma feldolgozására rendszeresen publikáló vadászírókat kértünk fel, akik saját tapasztalataikat vetették papírra… Az összeállításban megszólal Pintér Norbert, Varga Csaba, Ricza Tamás, Juhász Ferenc és dr. Molnár Tamás.

– Kétségtelen, hogy a vadászkutyák közül az úgynevezett specialisták bizonyos területeken képesek átlagon felüli teljesítményt nyújtani. A pointer a mezőn, a labrador az elhozásokban, a véreb pedig a vércsapán, de az utánkeresés során a véreb még tovább is szűkíti a kört, hisz az öt nagyvadfajunk közül időnként mindegyik – kortól, nemtől és vadászterülettől függően – teljesen másképp viselkedik a sebzés után. Éppen ezért, a nagyvadvadászati idény kezdete után azt vizsgáljuk, hogy mik azok a speciális szokások, viselkedések, amelyekre ezen vadjaink véletlen sebzése során oda kell figyelnünk. Ahogy a vérebeknél, úgy a vezetők között is akadnak úgynevezett specialisták, olyanok, akik életük során az általuk kezelt vadászterületek jellegéből adódóan, bizonyos vadfajból jóval több vadat kerestek, mint az „átlag” utánkereséssel foglalkozó vérebvezető. Ebben a cikkben a Magyar Véreb Egylet szakemberei segítettek.

– Mit gondolnak önök íjász vadásztársainkról? Gondolnak-e egyáltalán bármit? Van-e fogalmuk arról mit is jelent vadászíjásznak lenni? Miként kell ilyenkor a területen viselkedni? Mennyi esélyük van vadat terítékre hozni? Nyilván mindannyian rendelkezünk valamiféle prekoncepcióval, ám úgy vélem mindez kevés a véleményformáláshoz. Kókai Márton cikkében arra tesz kísérletet, hogy a modernkori „Robin Hoodok” szenvedélyét egy lépéssel közelebb hozza puskás társainkhoz…

– „Évek óta mondogatjuk Lábodon, hogy egyre több a sakál, eddig mégsem sikerült mindezt eléggé hangosan tennünk, pedig véleményem szerint most már kiáltani kell ezt, és senki ne gondolja azt, hogy mindezzel farkast kiáltunk! Tavaly, június 27-én hoztam terítékre életem hatodik aranysakálját a „Lólegelőn”, idén, augusztus 10-én meg a 175-diket. 170-et lőttem bő egy esztendő alatt úgy, hogy ebben az évben egy híján 140-nél tartok akkor, amikor e cikket írom.” – Az idézet Horváth Mihály, erdészeti igazgatótól származik, aki aranysakállal kapcsolatos gondolait foglalta egy szakmai írás formájába.

Megosztás

A szerzőről

Reagálj

*