Zenés programok az erdőből

0

Az erdő és a zene összeköt bennünket – mondta Ugron Ákos, a Földművelésügyi Minisztérium (FM) állami földekért felelős helyettes-államtitkár köszöntőjében a „Muzsikál az erdő” a Körösök völgyében elnevezésű rendezvényen Püspökfürdőn.

Köszöntő beszédében Ugron Ákos hangsúlyozta az erdő és a természet fontosságát, amire vigyáznunk kell, mert ez egy különleges ajándék számunkra.  A helyettes-államtitkár elmondta, az ember a rohanó világban a lelki megbékélésre vágyik, és két dolog nyugtatja meg a lelket, a séta az erdőben és a zenehallgatás. Kiemelte: a legjobb helyen vagyunk, hiszen ezen a rendezvényen mindkettőt megtaláljuk.

Képek a rendezvényről.

A „Muzsikál az erdő” zenés programok évek óta juttatják el a fenntarthatóság értékrendjét a zene, a művészet és az erdő közös erejével. A rendezvény Gyula város, a Délalföldi Erdészeti Zrt. és az FM támogatásával jött létre a regionális Erdők Hete nyitó rendezvényeként.

Gyula – Városerdő harmadik alkalommal adott otthont szeptember 29. és október 1. között a zenés megmozdulásnak, melynek kiemelt napja, a Nagyvárad közelében található Püspökfürdőn volt.

FM sajtó/ Muzsikál az Erdő Alapítvány

 

Megosztás

Szóljon hozzá! (A személyeskedő sértegetéseket és trágárságokat töröljük!)

*

error: Védett tartalom !!