fbpx

Ízelítő novemberi lapszámunkból

0

A Magyar VADÁSZLAP idei tizenegyedik lapszámában ezúttal a muflont és a vele kapcsolatos szakmai kérdéseket járjuk körül. A lapot november 2-tól keresse az újságosoknál! Ha nem akar addig várni, akkor pár perc alatt könnyen előfizethet (így a magazin már korábban a postaládájában várja majd), amennyiben ide kattint.

https://vadaszlap.hu/elofizetes/

A tartalomból:

– Magyarország egzotikus nagyvadfaja a muflon. Kétség sem férhet ehhez az állításhoz, ha csak állományának újrahonosítására vagy származásának eredetére gondolunk, ugyanakkor jellemzően hegyvidéki területeink kivételével alig fordul elő,  ha a zárttéri tartást nem számítjuk. Vadászata összefüggő populáció és a területi lefedettség hiányában – mondhatni – kuriózumnak számít. 2582 egyed került terítékre a 2016/17-es vadászati évben, ami a mintegy 300 ezres szabadterületi összesített nagyvadelejtéshez viszonyítva annak mindössze 0,86 százaléka, vagyis nevezhetjük kerekítési hibának is ekkora volumen mellett a muflon hasznosítását, annak mértékét. Mindezek után egyértelmű, hogy vadásztársaink elenyésző hányadának adatik csak meg a lehetőség erre a vadfajra rendszeresen vadászni, így egy muflonos területre tévedt hazánkfia nagy eséllyel soha nem is látta még „élőben” azt megelőzően. Az új környezet, a terület ismeretének hiánya, a domborzati viszonyok mellett maga a muflon, annak életmódja, túlélési stratégiája és érzékszervei jelentik majd a legnagyobb kihívást.

– Kókai Márton kollégánk októberben a Budapesti Erdőgazdaság Zrt. Süttői Erdészeti Igazgatósághoz látogatott, ahol Pekár Attilával, az erdészet műszaki vezetőjével járták be a környéket a muflonok nyomában.

– A muflon legjellegzetesebb küllemi bélyege a szarv, melyet jórészt a kosok viselnek, de egyes állományoknál – eltérő arányban – a juhoknál is előfordul. A különbség közöttük az, hogy míg a fiatal kosoknak háromélű, majd később az idősebbeknek szabálytalan kör keresztmetszetű a szarvuk, addig a juhoké mindig kétélű, kardpengéhez hasonló, és ritkán haladja meg az arasznyi nagyságot. Novemberi lapszámunkban a kosok között válogattunk.

– A tengerentúli Scolopax Minor tipikus észak-amerikai vonuló madár, viselkedése és életmódja sokban hasonlít az eurázsiai szalonkához, a Scolopax Rusticolához, mégis viszonylag sok eltérést találunk a két faj között. A vadászatának gyakorlata ugyancsak tartogat érdekességeket, s talán az is meglepő, hogy az amerikai szalonka kutatása pár évtizeddel megelőzte az öreg kontinensen élő rokonáét.

– 100% teljesítmény. 100% V6. Ez a jellemzés sok mindent sejtet, amit a Volkswagen az új Amarok személyében képvisel. Férfiasság, tökéletesség, precizitás, erő, lendület… mindez kompromisszumok nélkül. Legalábbis ezt hirdetik, de mi megnéztük, hogy vadászszemmel mit is tapasztaltunk a háromnapos próbaidő során, amíg nálunk volt az autó!

– Az enciklopédia az emberi tudás írásos, a fogalmakat valamilyen rend szerint tárgyaló gyűjteménye. Az elnevezés a görög „enkükliosz paideia” (általános, mindenre kiterjedő oktatás) kifejezésekből ered, azok egyetlen szóvá történő összeolvadásával. Tekintettel arra, hogy a muflonról sokan csupán annyi ismerettel rendelkeznek, amennyi az állami vadászvizsga letételéhez éppen szükséges, nem árt a faj viselkedésével, szaporodásával és táplálkozásával kapcsolatos érdekességeket csokorba gyűjteni, s enciklopédikus formában – néhány címszó alá skatulyázva – közreadni…

Megosztás

A szerzőről

Reagálj

*