fbpx

Az amerikai kormány eltörölte a trófeatilalmat

0

Két afrikai ország jól jár, pár ezer elefánt pedig rosszul az amerikai kormány friss döntésével.

Az amerikai hatóságok visszavonják azt a tiltást, ami az elefánttrófeák zambiai és zimbabwei importjára vonatkozik – írja a CNN. Ez azt jelenti, hogy az amerikaiak hamarosan „csapatostul ronthatnak” az ottani elefántokra vadászpuskáikkal. Az Amerikai Hal- és Vadügyi Szolgálat szóvivője szerint ezzel jól jár a két afrikai állam, mert fenntarthatja az állományt, valamint a befolyó bevételeket épp a megőrzésre fordíthatja.

A döntés kritikusai szerint a tiltásról még Barack Obama előző amerikai kormánya döntött 2014-ben épp azért, mert jelentősen megcsappant a vadon élő afrikai elefántok száma. A veszélyeztetett fajokat egy amerikai törvény is felsorolja, amin ezek az állatok is szerepelnek. Az egyik kritizáló szerint azt nem befolyásolhatják, mi történik más országokban, de azt igen, mit importál az USA.

Mindenesetre a számok nem támasztják alá a Donald Trump-kormányzat mostani döntését: 2007 és 2014 között 30 százalékkal esett a vadon élő elefántok száma. Egyes helyeken – épp az elefántcsont utáni hajsza miatt – 75 százalékos a zuhanás. 2016-ban csupán 350 ezer elefánt élt a vadonban, miközben a 20. század elején milliók.

A Nemzetközi Szafari Klub természetesen üdvözölte a döntést, ami „elmozdítja az akadályokat az afrikai vadvilág fenntartható megőrzése elől”. Bill és Hillary Clinton lánya, Chelsea, aki maga is nagy elefántvédő, teljesen kiakadt a döntésen, amit dühítőnek nevezett. A Twitterére azt írta, csak az orvvadászat fog növekedni, sérülékenyebbek lesznek a közösségek, de kára lesz a megőrzési erőfeszítéseknek is ebből.

A CNN megjegyzi, az elnök fiai, ifjabb Donald és Eric Trump vadászok, ifjabb Donald 2011-ben már járt egy nagy vadászaton Zimbabwében, és elefántot lőtt. Akkor azzal magyarázta tettét, hogy a helyi falusiak alig ehetnek húst, így örültek annak, amit az amerikaiaktól kaptak.

Forrás: 24.hu, Molnár Zoltán / forestpress.hu

Megosztás

A szerzőről

Reagálj

*