Hírek a Körös-Maros Nemzeti Park pusztáiról

0

A dél-alföldi pusztákon telel a legtöbb kékes rétihéja

A Körös-Maros Nemzeti Park pusztáin egyre többször láthatjuk a zsákmányra leső, alacsonyan repülő kékes rétihéjákat. Telelő példányaik többsége már megérkezett hozzánk.

Amikor a nálunk fészkelő barna rétihéják útra kelnek Afrika felé, helyükbe nemsokára megérkeznek az északi országokban költő kékes rétihéják. Gyakorlatilag ugyanarra a táplálékbázisra támaszkodnak, azaz előszeretettel fogyasztják a kisemlősöket, elsősorban a mezei pockokat.

A kékes rétihéják első példányai rendszerint októberben jelennek meg a dél-alföldi pusztákon. Érkezésük időpontja attól függ, hogy északi költőhelyükön mikor fordul zordabbra az időjárás. Ha ott a kemény hideg és a magas hótakaró miatt már nem jutnak táplálékhoz, akkor útra kelnek.

A korábbi évek szinkronszámlálási adatai szerint Magyarországon 7-800 kékes rétihéja telel, de számuk ennél valószínűleg magasabb. Legalább egyharmaduk a Dél-Alföldet (Békés és Csongrád megyét) választja telelőhelyül.

A kékes rétihéjáknak nincs speciális élőhely-igényük, ahol táplálékot találnak, ott hosszú ideig elidőznek. A nagy kiterjedésű gyepek, szántóföldek felett bárhol megpillanthatjuk őket, amint alacsonyan, 1-3 méteres magasságban imbolyogva repülnek, keresik a mezei pockokat. A tojókat meglehetősen nehéz megkülönböztetni a hamvas vagy a fakó rétihéják tojóitól, igaz, utóbbi két faj egyedei télen nem tartózkodnak térségünkben. A hímek könnyen felismerhetők: testük felső része hamuszínű (a napfényben időnként kékes árnyalatúnak tűnik), szárnyuk végén pedig fekete tollak vannak.

Jól látható a fehér faroktő és a rétihéjákhoz képest viszonylag széles, lekerekített szárny. A faj tipikus vadásztechnikája az alacsonyan való imbolygó keresés, majd az abból való lecsapás. A képen épp egy kaszálásból kihagyott folt mellett próbál zsákmányolni a madár.

Illusztráció

Illusztráció

Megjöttek az első kercerécék a Biharugrai-halastavakhoz

Megérkeztek a kercerécék első példányai a Körös-Maros Nemzeti Parkhoz tartozó Biharugrai-halastavakhoz.A kerceréce Eurázsiában és Észak-Amerikában költő, közepes termetű récefaj. Tűlevelű és lombhullató, elegyes erdőkben, faodvakban költ, folyók és tavak közelében.

Magyarországon csak téli vendég, legnagyobb számban a Balatonnál, a Duna és a Tisza mentén találkozhatunk vele. A Körös-Maros Nemzeti Parkon belül a Biharugrai-halastavakon telel a legtöbb példány. Általában november és március között tartózkodnak itt. A tavaszi visszaindulás előtt más, délebbről érkező példányok is csatlakoznak hozzájuk, így olyankor számuk akár 150-et is elérheti.

November utolsó napjaiban még csupán mintegy 20 példányt figyeltünk meg a halastavaknál. A telelő kercerécék fő táplálékát a különböző puhatestűek, kagylók és rákok képezik, melyekért néha több méter mélyre is lebuknak a víz alá.

Érdekesség, hogy a hím és a tojó tollazata jelentősen különbözik egymástól. A gácsér fekete és fehér, s az arcán egy jellegzetes fehér folt is található. A tojó inkább szürkés-barnás színezetű.

Forrás: KMNP

Megosztás

Szóljon hozzá! (A személyeskedő sértegetéseket és trágárságokat töröljük!)

*

error: Védett tartalom !!