fbpx

Legalizálták az éjjellátó keresőtávcsövet

3
A címben olvasható kijelentés sajnos nem “december elsejei” tréfa, hanem a jelenlegi módosított vadászati törvényben szerepel, amely egy november 27-én, Hende Csaba, az Országgyűlés Törvényalkotási Bizottságának elnöke által benyújtott törvényjavaslatban szerepelt. Ennek címe: Az agrárium versenyképességének javítása érdekében egyes törvények módosításáról.
Az, hogy az éjjellátó keresőtávcső már nem csak a vadőrök számára jogszerű felszerelés a vadászterületen igen elszomorító, mert innen már csak egy lépés a hasonló “technikával” felszerelt céltávcsövek engedélyezése, utána pedig már aligha beszélhetünk vadászatról a szó klasszikus, hagyományainkon nyugvó értelmében. Az is jogos kérdés, hogy miként szolgálja az éjjellátók legalizálása az agrárium versenyképességének javítását…
Persze most sokan – akik lehet, hogy jelenleg is használnak ilyen berendezéseket (ami nem titok, hiszen számos terítékfotón még arra sem veszik a fáradtságot, hogy eltakarják, vagy leszereljék ezeket a kütyüket) – azt fogják mondani, hogy ez a módszer biztonságosabb. Lehet, de mennyivel csökkentjük a vad esélyeit? Mennyire degradáljuk le a vadászatot magát a búcsúkban látható céllövölde szintjére? És mennyire valljuk be saját önzőségünket, a siker és eredmény utáni vágyat? Persze kinek mi számít eredménynek, valakinek a hangulat, a látottak, az átélt élmények, valakinek a teríték…
A módosítás szövege itt olvasható:
2. A vad védelméről, a vadgazdálkodásról, valamint a vadászatról szóló 1996. évi LV. törvény módosítása
2. §
A vad védelméről, a vadgazdálkodásról, valamint a vadászatról szóló 1996. évi LV. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 10. § (1) bekezdés c) pontja helyébe a következő rendelkezés lép: (Önálló vadászati jog esetén a vadászati jog gyakorlásának minősül, ha a vadászatra jogosult:) “c) írásbeli megállapodás alapján, ellenérték fejében biztosítja más vadász, vadásztársaság számára meghatározott fajú és számú vad vadászatát (a továbbiakban: bérvadászat).”
3. §
A Vtv. 37/A. § (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép: “(2) A hivatásos vadász munkaköri feladatainak ellátásakor, illetve a vadász vadászata során éjjellátó keresőtávcsövet is használhat.”
4. §
A Vtv. 74/B. § (4) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép: “(4) Az Országos Trófeabíráló Testület tagja továbbá azon területi vadászati hatóság elsőfokú trófeabírálati eljárásában részt nem vevő delegáltja, amelynél a felülbírálatra bemutatott trófea elsőfokú bírálatát elvégezték.”
5. §
A Vtv. 93. § (3) bekezdése a következő h) ponttal egészül ki: (A tájegységi fővadász szaktanácsadási feladatkörében eljárva) “h) segítséget nyújt a vadászatra jogosultnak a vadgazdálkodási üzemtervének elkészítéséhez.”
6. §
A Vtv. a következő 110. §-sal egészül ki: “110. § (1) A földtulajdonosi közösség a földtulajdonosi közösség tulajdonában álló összes földterület – ideértve a medret is – tulajdoni hányada arányában számított szavazattöbbséggel hozott döntése alapján a földtulajdonosi közösség közös képviselője és a vadászatra jogosult – az érintett vadászterület tájegységi vadgazdálkodási tervének hatálybalépésétől számított hat hónapos jogvesztő határidőn belül – közös kérelemben kérelmezheti a vadászati hatóságnál a Módtv. hatályba lépése előtt a vadászati hatóság által jóváhagyott, de 2017. február 28-án le nem járó üzemterv szerint működő vadászterület határának a 17. § (3) bekezdésben meghatározott határidőig való változatlan fenntartását és ezen vadászterület vonatkozásában a haszonbérleti szerződésnek a 17. § (3) bekezdésben meghatározott határidőig való meghosszabbítását, valamint az ezen időszakra vonatkozó üzemterv jóváhagyását. A határidő elmulasztásával szemben nincs helye igazolásnak. (2) A vadászati hatóság az (1) bekezdés szerinti kérelmet olyan vadászterület esetén, amely az (1) bekezdésnek megfelelő üzemterv alapján működő vadászterülettel határos, e vadászterület földtulajdonosi közösség közös képviselőjének és vadászatra jogosultjának az (1) bekezdésben meghatározott célra irányuló kérelme esetén hagyja jóvá. (3) A vadászati hatóság az (1) bekezdésben foglalt kérelmet elutasítja, ha annak tartalma – különös tekintettel a földtulajdonosi döntésre, az üzemterv vagy a haszonbérleti szerződés rendelkezéseire – ellentétes az e törvényben foglalt vadgazdálkodási előírásokkal vagy veszélyezteti a vad élőhelyét, illetve a vadállománnyal folytatott szakszerű és fenntartható vadgazdálkodást.”
7. §
A Vtv.
a) 16. § (1) bekezdés c) pontjában az “a vadászterület legalább 25%-át” szövegrész helyébe az “a vadászterület legalább 25%-át, vagy a vadászterületből legalább 300 hektárt”, a “természetvédelemmel összefüggő gazdasági tevékenység” szövegrész helyébe a “természetvédelemmel összefüggő tevékenység”,
b) 71. § (1) bekezdés 6. pontjában a “valamint őzre történő” szövegrész helyébe az “őzre, valamint – a sörétes vadászlőfegyverből kilőhető golyóval történő vadászat kivételével – a vaddisznóra történő”,
c) 71. § (1) bekezdés 25. pontjában a “muflonra történő” szövegrész helyébe a “muflonra, valamint – a 6. pontban meghatározott kivétellel – a vaddisznóra történő”,
d) 73. § (4) bekezdésében és a 74. § (1) bekezdésében a “jogosult” szövegrész helyébe a “vadászatra jogosult”,
e) 80. § (4) bekezdésében a “vadászatra vadászatra jogosult” szövegrész helyébe a “vadászatra jogosult” szöveg lép.
8. §
(1) Hatályát veszti a Vtv. 61. § (2) bekezdésében az “öt évre” szövegrész.
(2) Hatályát veszti a Vtv.
a) 17. § (1) bekezdés d) pontja,
b) 37/A. §. (3) bekezdése,
c) 71. § (1) bekezdés 24. pontja.
A javaslat szerint a törvény a 2. bekezdésben foglalt kivétellel a
kihirdetését követő napon lép hatályba, az 1-18. paragrafus és a 21-26
paragrafus pedig 2018. január 2-án.
Megosztás

A szerzőről

3 hozzászólás

  1. Nyúlcsapás be

    Számítható volt. Az erkölcsi és kultúrális demoralizáció, elemgedhetetlen kelléke a “jó üzletnek”. Ha majd végképp a társadalom megvetetjei leszünk, a jó médiával bíró civil, majd egyéb szervezetek vigyorogva húzzák majd meg, a magyar vadászok nyakára tekert kötelet. Persze ez nem nagy ügy, az eddig is tiltott módokat, eszközöket használó, gumicsizmás puskások számára. Majd csak lesz más menő hobby…. Úgyhogy: hajrá! Szerintem nyomkövető lőszer is kellene. Olyan jó lenne még egyel több akármit elpusztítani….neeem?
    Sajnos a hibások mi vagyunk. Miért nem sikerül megtanítanuk az alázatot?

  2. Dabronaki Sándor be

    Kedves Vadásztársak !

    Régóta tudjuk azt, hogy sokaknak az éj leple alatt “szebben zúg az erdő”. És ilyenkor az “erdő zúgástól” lesz teli a szekérderék.
    Gondolom majd módosításra kerül a vadászetika, és törlik az önmérséklet és az esély adás elvét is.
    Eleink milyen büszkén hivatkoztak a törvény alkotásakor a tiltásra, most fű alatt betették.
    Hogyan is van ez?

  3. Magyarországon két népszerű vadászlap létezik, mindenki ismeri ezt a kettőt. Mind a két lap ír cikket a hőkamera/éjjellátó kereső távcsövekről és helyesen ellenszenvet fejeznek ki ezen eszközök iránt. Csak azt nem értem, hogy ilyen cikk után kettőt lapozok az újságban és ott a hirdetés az éjjellátóról vagy hőkameráról. Úgy gondolom, hogy a hivatásos vadásznak kellene, hogy információ legyen a hirdetés, nem pedig a vadásztársaknak. A példamutatás nagyon fontos lenne a szaklapokban és a beíratkozás előtti beszélgetésekkor is.

Reagálj

*