fbpx

Jótékonysági vadászat

0

Borsod-Abaúj-Zemplén megyében a három évvel ezelőtt, hagyományteremtő jelleggel indult támogató, jótékonysági akció idén november 4-én folytatódott, az Országos Magyar Vadászkamara Borsod-Abaúj-Zemplén megyei területi szervezete és a Sárospataki Kossuth Vadásztársaság közösen, beteg gyermekek megsegítésére apróvad társasvadászatot hirdetett.

A vadászat során a legfőbb törekvés természetesen nem a minél nagyobb teríték elérése, hanem egy nemes cél, a Megyei Kórház Gyermekegészségügyi Központjának támogatása, eszközkészletének bővítése volt. Az osztály a megye és Miskolc város közel 150 ezer gyermeklakosa számára biztosít fekvőbetegellátási hátteret. Évi betegforgalma 11-13 ezer közötti fekvő-, valamint 220-250 ezer közötti járóbeteg gyermek.

A jótékonykodni kívánó vadászok önkéntesen 25.000 Ft-ot fizettek személyenként a részvételért. Az így befolyt összegből – a szervezési díjak levonását követően – valamint a kamarai költségvetésben erre elkülönített összeggel együttesen 500e Ft-os támogatás kerül átadásra a gyermekközpont számára.

A vadászat reggelén a vadászkürt szignálját követően Tóth Á. Dénes a megyei Vadászkamara titkára, megyei fővadász, majd Géczi Ferenc a vadásztársaság elnöke, és Novák József vadászmester köszöntötte a résztvevőket és tartott tájékoztatót a nap során követendőkről.

Az eligazítás, majd a vadászati naplóba történő regisztráció után a vadászat helyszínéül a Rózsás település környezete szolgált, ahol ragyogó napsütésben, nagyon jó baráti hangulatban zajlott a példásan megszervezett vadásznap, ahol kivétel nélkül mindenki szép vadászélményeket tudott szerezni.

A vadászat végeztével a vad számára nyújtott tiszteletadás következett, amikor kürtszó kíséretében, levett kalapban adták meg a terítéken fekvő fácánoknak a végtisztességet. A teríték mellett Kriston Nándor, a megyei Vadászkamara elnöke méltatta a kezdeményezést valamint szervezést, gratulált az elejtőknek, és köszönetét fejezte ki a résztvevőknek a balesetmentes, fegyelmezett vadászatért és természetesen a beteg gyermekek megsegítésében nyújtott támogatásukért.

Az értékelőt követően a vadásztársaság vezetése is megköszönte a hajtók, kutyások munkáját, majd kiosztotta a résztvevők számára az őket megillető kompetenciát, vadászrészt.

Úgy véljük, hogy a megyei kamara – a jelenlévő média és sajtó képviselőinek segítségével – a nem vadászó társadalom számára is be tudta mutatni azt, hogy a vadászat nem pusztán a vad elejtéséről szól, hanem barátok közös időtöltéséről, embertársainkról való törődésről, valamint a közös és nemes célok megvalósításáról is. Mindennek egy igen jeles eseménye volt ez a jótékonysági céllal egybekötött apróvad társasvadászat. Köszönjük mindehhez a nagy segítséget és támogatást! – mondta Tóth Á. Dénes.

Forrás: Tóth Á. Dénes / OMVK

A Zemplén TV összeállítása az eseményről:

Megosztás

A szerzőről

Reagálj

*